Gazdaság
Szépen bővült a szankcionált orosz gazdaság
Sikernek éppen nem mondható a nyugati agymenés

Jelentős, 3,2 százalékos GDP-bővülés várhat idén Oroszországra, amelyet látványosan nem rengettek meg a nyugati szankciók – írja a Szabad Magyar Szó a BBC cikke alapján. Mint olvasható, a bővülés nagyobb, mint amit a világ bármelyik fejlett gazdasága produkál.
A BBC szerint a Moszkva elleni lépések nem okoztak hiányt a boltokban, a szupermarketek polcai tele vannak. Igaz, az emelkedő árak problémát jelentenek, és nem mindent lehet kapni, amit korábban igen, miután nyugati cégek sora vonult ki a helyi piacról az ukrajnai invázió után.
Moszkva Európából Kínába és Indiába irányította át olajexportját. Emlékezetes, 2022 decemberében a G7-ek és az EU vezetői árplafontervet vezettek be, ám ezt az oroszok elég könnyen ki tudták játszani. A portálon külön felhívják a figyelmet, hogy Kína az orosz gazdaság mentőövévé vált, a két állam közötti kereskedelem tavaly elérte a 240 milliárd dolláros rekordot.