Gazdaság

Majdnem teljesen korrekt volt az árfigyelő

Csak egy termék nem felelt meg a rendszer legolcsóbb élelmiszereinek ellenőrzésénél

Az árfigyelő rendszer legolcsóbb élelmiszereit ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), egy párizsi kivételével mindegyik megfelelt az előírásoknak – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Majdnem teljesen korrekt volt az árfigyelő
A tervezett ellenőrzés-sorozat első célellenőrzése során öt élelmiszercsoport három-három legolcsóbb termékét választották ki
Fotó: MH-archív/Purger Tamás

Nobilis Márton kiemelte: az árfigyelő rendszer létrehozásának célja a többi között az volt, hogy a fogyasztók megtalálják a legolcsóbb termékeket, ugyanakkor ezek esetében is be kell tartani a szabályokat, nem lehetnek rossz minőségű élelmiszerek.

A tervezett ellenőrzés-sorozat első célellenőrzése során öt élelmiszercsoport három-három legolcsóbb termékét választották ki, és arra is figyeltek, hogy ezeket különböző üzletláncoknál árulják – ismertette.

Tojást, kenyeret, 2,8 százalékos zsírtartalmú tejet, párizsit és lisztet ellenőriztek, mert ezek olyan alapélelmiszerek, amelyeket minden család vásárol – tette hozzá.

Az ellenőrök csak egy terméket, egy párizsit találtak, ami nem felelt meg az előírásoknak. Egy külföldi termékről van szó, amelynek magyar forgalmazóját büntetéssel fogják sújtani – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Az agrárminisztérium közleménye szerint a kifogásolt, nem hazai előállítású pulykapárizsi kalciumtartalma meghaladta a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt határértéket. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a termék tartalmaz csontokról mechanikusan lefejtett húst (MSM) is, amit azonban az összetevők között nem jelöltek.

Nobilis Márton hangsúlyozta: ki kell állni azért, hogy jó minőségű és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a magyar családok asztalára.

Az agrártárca államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte: folyamatosan lesznek ilyen ellenőrzések, és továbbra is olyan termékcsoportokat fognak kiválasztani, amelyek minden család asztalán megtalálhatók.

Nobilis Márton kitért arra, hogy az infláció letörésére létrehozott árfigyelő rendszer továbbra is népszerű, folyamatosan használják a vásárlók.

Kapcsolódó írásaink