Gazdaság

Kapós a bárányhús Szerbiában

Rövid idő alatt három fontos ünnep éri egymást Szerbiában, így nem csoda, hogy nagy a kereslet a hús iránt.

Kapós a bárányhús Szerbiában
Kedvelt dolog déli szomszédunknál a szabad téri sütögetés... (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/NurPhoto/Fernando Lavoz

Aki nem foglalta le előre a húst a henteseknél, az lemaradhat a sült malacról – írja friss cikkében a Szabad Magyar Szó. Mint olvasható, a pravoszláv ünnepek közeledtével hatalmas a kereslet a sertés- és bárányhúsra – míg az árak ennek nyomán lassan de biztosan emelkednek. A húsvéti sütögetés hagyományát a gazdák, pékek és hentesek is követik, az ugyanis jó bevételt hoz a konyhára. Ami nem is csoda, hiszen az árak egy év alatt jelentősen megugrottak.

A sertéshús kilogrammonkénti ára sütve átlagosan 2300 dinár (7705 forint) körül mozog, míg a báránysült egy kilogrammja drágább, átlagosan 2900 dinár (9715 forint). Ennek ellenére a nyers húsnak „csak” 600 dinár (2010 forint) kilogrammja. A tenyésztők szerint a malac ára nem fog változni, a juhtenyésztők azonban nem tudják garantálni, hogy a pravoszláv húsvétig a bárány ára ugyan annyi marad, mint mostanság.

Kapcsolódó írásaink

Jó úton halad a sertéságazat

ĀA magyar disznóhús nemcsak a kiváló minősége miatt, hanem a génmódosított növényeketnélkülöző takarmányozásnak köszönhetően is folyamatosan keresett exportcikk