Gazdaság

Naponta egymilliárd étkezésnyi élelmet pazaroltunk el világszerte

Csak az elpazarolt ételből a világ összes éhezőjét – becslések szerint 800 millió embert – el lehetne látni napi egy étkezéssel

Napi egymilliárd étkezésnek felelne meg a 2022-ben világszerte feleslegesen kidobott élelmiszer az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) szerdán közzétett jelentése szerint.

Naponta egymilliárd étkezésnyi élelmet pazaroltunk el világszerte
Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának ügyvezető igazgatója globális tragédiának minősítette az élelmiszer-pazarlást
Fotó: AFP/Anadolu/Gerald Anderson

Inger Andersen, az UNEP igazgatója globális tragédiának minősítette az élelmiszer-pazarlást, figyelmeztetve, hogy mindeközben a világ számos részén emberek milliói éheznek.

A jelentés összeállításában közreműködő WRAP nem kormányzati szervezet munkatársa, Richard Swannell megdöbbentőnek nevezte a számot, és kiemelte, hogy csak az elpazarolt ételből a világ összes éhezőjét – becslések szerint 800 millió embert – el lehetne látni napi egy étkezéssel.

Elmondta: a jelenségért részben az okolható, hogy sok háztartás rosszul méri fel saját élelmiszer-szükségletét, a vásárlók pedig hajlamosak eldobni olyan ételeket, melyek szavatossága bár lejárt, de fogyaszthatók lennének.

Az élelmiszer-pazarlás 60 százalékáért, azaz világszerte 631 millió tonnáért a háztartások felelősek, őket követi a vendéglátóipar és az áruházak 28 százalékkal, 12 százalékot pedig hentesek és zöldségesek számlájára lehet írni – áll a jelentésben.

Becslések szerint a pazarlás évi ezermilliárd dollárral ér fel.

A mostani a témában az ENSZ második jelentése, az UNEP részéről Clementine O'Connor pedig azt mondta, minél többet kutatják az élelmiszerpazarlás jelenségét, annál több pazarlásra bukkannak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi szabályozások mellett a kereskedelemben jobban megéri kidobni az ételt, mint más, fenntartható alternatívát keresni.

„Gyorsabb és könnyebb, mert a felesleget nem adóztatják meg, vagy csak nagyon kis mértékben” – közölte.

A jelentésben rámutatnak arra, hogy az élelmiszer-pazarlás – amely az ételek egyötödére rúg – nem pusztán a tehetős országokban fordul elő, hanem globális probléma.

Hozzáteszik, hogy a jelenség környezetvédelmi kudarc is, mert tíz százalék szén-dioxid-kibocsátást eredményez, emellett hatalmas mezőgazdasági területek szükségeltetnek olyan termések learatásához, amelyeket voltaképpen sosem fognak elfogyasztani.

Kapcsolódó írásaink