Gazdaság

Varga Mihály: Túl van a nehezén a magyar gazdaság

Szavai szerint a kormány olyan pályát határozott el, ami a következő három-négy évben három százalék alá viszi az államháztartási hiányt

Túl van a nehezén a magyar gazdaság, a kormány intézkedései segítettek abban, hogy a külső finanszírozási képesség, a fogyasztói árindex és a reálbérek alakulása is kedvező irányba mozdult el – mondta a pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó 2024 elnevezésű rendezvényén hétfőn Budapesten.

Varga Mihály: Túl van a nehezén a magyar gazdaság
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara budapesti gazdasági évnyitóján, 2024. március 4-én
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány olyan pályát határozott el, ami a következő három-négy évben három százalék alá viszi az államháztartási hiányt. Idén 4,5 százalékot céloztak meg, jövőre 3,7 százalékot, és 2026-ban csökkenhet 2,9 százalékra a mutató.

A pénzügyminiszter a kockázatok közül az egyik legjelentősebbnek az államadósság szintjét nevezte. Az államadósság a koronavírus-járvány időszakában jelentősen megnőtt, azóta csökkenni kezdett, de ezt a csökkentést folytatni kell – közölte. Kiemelte a kamatkiadások jelentős terhét is, ami az infláció csökkenésével és a kamatkörnyezet javulásával csökkenthető – jelezte.

Kapcsolódó írásaink