Gazdaság
90 milliárd fölé rúgott Székesfehérvár költségvetése
A több mint 30 milliárd forintnyi tervezett fejlesztés, felújítás legnagyobb része állami forrás bevonásával valósulhat meg

A 21 tagú képviselő-testület a napirendet megelőző közel egyórás szakpolitikai vita után 17 igen és négy nem szavazat mellett fogadta el a vármegyeszékhely költségvetési rendeletét.
Székesfehérvár önkormányzatának idei saját bevétele 35,5 milliárd forint, ebből az iparűzésiadó-bevétel 26,8 milliárd forint. Számolnak 3,7 milliárd építményadó-bevétellel, illetve 60 millió forint idegenforgalmi adóval is, magánszemélyeknek továbbra sem kell helyi adót fizetniük.
Állami forrásból 11,4 milliárd forintot kap a város működtetésre, a hazai és uniós projektek finanszírozása pedig 6,7 milliárdot tesz ki.
A kiadási oldalon működtetésre 50,6 milliárdot szán Székesfehérvár, ennek részét képezi a szolidaritási hozzájárulás is, amely több mint 8 milliárd forint.
Intézmények fenntartására 22,8 milliárd forintot fordítanak, ebből az egészségügyi, szociális ágazatra 6,5 milliárdot, oktatásra 6,7 milliárdot, a kulturális ágazatra 5,4 milliárdot.
A több mint 30 milliárd forintnyi tervezett fejlesztés, felújítás legnagyobb része – több mint 24 milliárd forint – állami forrás bevonásával valósulhat meg.
„Ez egy stabil, biztonságos működést, illetve komoly fejlesztéseket és bérfejlesztést tartalmazó költségvetés, továbbra is adósság és hitel nélkül” – jelentette ki a közgyűlést követő nyilatkozatában Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester, aki kitért arra is, hogy a költségvetés egymilliárd forint összértékű béremelést is tartalmaz.
A büdzsében rögzített gazdálkodási céltartalék 9,4 milliárd forint, ebből több mint hárommilliárd szabad felhasználású, vagyis célhoz nem rendelt biztonsági tartalék. Amint arra a városvezető rámutatott, az elmúlt évek nehézségei – járvány, háború, energiaárak – bebizonyították, hogy szükség lehet vis maior tartalékra is.