Gazdaság

Felújítják a felsőőri kiállítási csarnokot

Felsőőr önkormányzata veszi át a helyi, magyar vállalkozók által is jól ismert kiállítási csarnok üzemeltetését. A létesítmény korábbi bérlője nyugdíjba vonul.

Felújítják a felsőőri kiállítási csarnokot
Zajlik a munka (képünk illusztráció)
Fotó: MH-archív/Pélyi Nóra

A felsőőri kiállítási csarnokot 2015 óta Harald Kahr vendéglátós szakember bérelte a Felsőőrtől, ám mivel most nyugdíjba ment, a település visszavette a magyar vállalkozók által is ismert létesítményt – tudatta kedden az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF). Mint az adásból kiderült, a tervek szerint felújítják a mintegy harmincöt éves épületet.

Az önkormányzat a rendezvények számát is jelentősen szeretné növelni. A csarnok jelenleg az év legtöbb napján üres. A vezetés nagyszabású koncertekben és fesztiválokban gondolkodik, amelyeket egyedül vagy partnerekkel együtt szeretne megszervezni. Tervben van egy fedett játszótér és egy nagy trambulincsarnok létesítése is.

Kapcsolódó írásaink