Gazdaság
Jól alakul a kiskereskedelmi forgalom
Havi alapon érdemben nőtt továbbá a ruházati és a bútor- és a műszaki boltok forgalma
Volumenét tekintve 2023 novemberében a kiskereskedelmi forgalom 5,4 százalékkal mérséklődött, amely a 2023 áprilisában tapasztalt mélypontot követően az eddigi legkedvezőbb adat. Biztató eredmény egyrészt, hogy az előző hónaphoz mérten a kiskereskedelmi forgalom 0,8 százalékos növekedést ért el, másrészt az is, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát jelentő élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene novemberben már elérte az egy évvel korábbi szintet. Ez utóbbira 2022 májusában volt utoljára példa – hívta fel a figyelmet az NGM.
Mint hozzátették, havi alapon érdemben nőtt továbbá a ruházati- és a bútor, műszaki boltok forgalma.
A minisztérium kommentárja kitért arra is, hogy 2023 az inflációcsökkentés éve volt. A háború, a szankciók és a multik árspekulációja okozta inflációt a kormány hatékony és eredményes intézkedései – többek közt a kötelező akciózás és az online árfigyelés – megfékezték és egy számjegyűre szorították vissza, az infláció mértéke ráadásul novemberre már 7,9 százalékra, decemberben pedig várhatóan hat százalék körüli szintre csökkent. Ezzel párhuzamosan szeptemberben bekövetkezett a reálbérfordulat, azaz a családok fizetése ismét egyre többet ér. Mindez a kereskedelmi adatokban is tetten érhető hatásokkal bírt – jegyezte meg az NGM.
Hangsúlyozták: a kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést. Ennek érdekében a kormány a beruházási ráta 25 százalékos szint felett tartása és a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett az óvatossági motívum fokozatos oldásával és a bizalom megerősítésével ismét növekedő pályára állítja a fogyasztást, így az hozzájárulhat a dinamikus, négyszázalékos gazdasági növekedés eléréséhez – olvasható az NGM hétfői közleményében.