Gazdaság
Ovádi Péter: Idén is tápadományban részesülnek az állatvédő szervezetek
Kiemelte: nagyon fontosnak tartják, hogy a téli időszakban is segítsék, anyagilag támogassák az állatmenhelyeket, állatotthonokat

„A téli időszakban több mint 200 civil szervezet számára juttatunk el nagy mennyiségű állateledelt, hiszen az év egyik legszebb időszakában természetesen az állatokról sem feledkezhetünk meg” – idézi a kormánybiztosi titkárság közleménye Ovádi Pétert, aki a napokban a Rex Állatotthonnak adta át az első adag adományt. Kiemelte: nagyon fontosnak tartják, hogy a téli időszakban is segítsék, anyagilag támogassák az állatmenhelyeket, állatotthonokat.
Elmondta, hogy a többi szervezet részére is elindult a kiszállítás az ország valamennyi pontjára.
Hozzátette: a kormánnyal közösen mindent megtesznek azért, hogy segítsék az állatvédők mindennapjait. Bíznak abban, hogy ez a segítség hozzájárul ahhoz, hogy az állatoknak is békés karácsonya legyen.
A kormánybiztos elmondta, hogy 2024-ben is 500 millió forintos keretösszegű támogatásban részesítik az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket.