Gazdaság

Nagy István: Pluszforrásban részesülnek az erdészeti és természetvédő civil szervezetek

Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent

Kiemelt jelentőségű az erdészeti és természetvédő civil szervezetek támogatása, hiszen munkájukkal több területen kiegészítik és kibővítik az állami erdő- és természetvédelem tevékenységét, amelyre most pluszforrást is biztosítanak – közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint az agrárminiszter.

Nagy István: Pluszforrásban részesülnek az erdészeti és természetvédő civil szervezetek
Nagy István agrárminiszter beszédet mondott a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án
Fotó: MH/Török Péter

Nagy István arra emlékeztetett, hogy ezen szervezetek aktív közreműködése nélkülözhetetlen a biológiai sokféleség fenntartásában és az ország fával borított területének folyamatos megtartásában és növelésében. A teremtett világ megóvása mindannyiunk közös érdeke. A természetvédelem azonban sajátos terület, hiszen az állami erőfeszítés, a jogszabályalkotás, illetve a nemzeti parkok és erdészeti társaságok több mint 6000 kollégájának a terepmunkája rendkívül fontos, de a helyben élők, az önkormányzatok és a civil szervezetek támogatása nélkül nem érne célt – tette hozzá.

A tárcavezető a közleményben kifejtette, Magyarország rendkívül egyedülálló helyzetben van, hiszen teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent. Ezek a területek azonban az emberi tevékenységnek köszönhetően feldarabolódtak, a jó természetvédelmi állapot megőrzése pedig a nemzeti parkok és erdészetek folyamatos beavatkozását és munkáját igényli.

Nagy István hangsúlyozta, természeti kincseink megőrzése és a fával borított területek gyarapítása érdekében a tárca számos szakmai feladatban együttműködik a Magyar Természetvédők Szövetségével (MTVSZ), a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME), a WWF Magyarországgal, valamint az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE). Ez a stratégiai partnerség most magasabb szintre lép azzal, hogy ezek a szervezetek a gyakorlati szakmai munkában lesznek az Agrárminisztérium partnerei, amelyhez a szükséges pluszforrást is biztosítják.

A közleményben a miniszter kitért arra is, hogy a MTVSZ széleskörű tájékoztató tevékenységet végez a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia végrehajtásával kapcsolatban, segíti a természetvédelmi szempontok ágazati politikákba való integrációját, különös tekintettel az uniós fejlesztési forrásokból megvalósuló programokra. A WWF úttörő szerepet játszik a legmagasabb biodiverzitású hazai erdőállományok nyilvántartásában, a feltáró munka tudományos módszertani hátterének megalapozásában és a nemzeti természeti erdőkincseink széleskörű bemutatásában. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel folytatott együttműködésükben a minisztérium és a szervezet rendszeresen megosztja egymással a védett fajok előfordulására és veszélyeztető tényezőire vonatkozó adatokat. Ennek is köszönhető, hogy Magyarország európai uniós jelentési kötelezettségét a madárvédelmi irányelv végrehajtásáról magas színvonalon tudja teljesíteni az állami természetvédelem – ismertette a tárcavezető.

A miniszter közölte, az OEE Magyarország egyik legrégebbi és az erdész társadalom legnagyobb szakmai, zöld civil szervezete. Az egyesület a támogatást a környezeti nevelési, ismeretterjesztési, szemléletformálási, valamint erdőkkel összefüggő nyilvántartási feladatokra fordítja. A szervezet mindezek mellett különös figyelmet szentel a fenntartható és természetközeli erdőgazdálkodásra is – emelte ki Nagy István az AM közleményében.

Kapcsolódó írásaink