Gazdaság

Polgármester: Tokaj új korszaka kezdődik

Kiemelte, hogy a magyar kormánynak köszönhetően, az elfogadott új turisztikai fejlesztési program részeként megújul Tokaj történelmi belvárosa

Elkezdődik a Tokaj főterén lévő áruház épületének bontása és ezzel a város új korszaka. Az áruház helyén a borvidék 16. századi fénykorát idéző, a város arculatához illeszkedő épület emelkedik majd – mondta Posta György, Tokaj polgármestere pénteken a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Polgármester: Tokaj új korszaka kezdődik
Tokaj új korszaka kezdődik (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/NurPhoto/Michal Fludra

A polgármester kiemelte, hogy a magyar kormánynak köszönhetően, az elfogadott új turisztikai fejlesztési program részeként megújul Tokaj történelmi belvárosa.

Hozzátette, hogy a fejlesztés nemcsak Tokajt állítja új életpályára, hanem a térséget is. A városba látogató belföldi és külföldi vendégek a világörökségi rangnak valóban megfelelő környezetben tölthetik majd szabadidejüket – jelezte.

Összesen több mint 1000 négyzetméternyi történelmi ingatlan szépül meg, köztük a városháza műemléki épülete, a járási hivatal, az Aranysas fogadó és a Zákó palota – ismertette Posta György.

A fejlesztéseknek köszönhetően új turisztikai termékek jönnek létre, amelyek tovább növelik a turizmusból származó bevételeket, és munkahelyeket teremtenek – hangsúlyozta Tokaj polgármestere.

Kapcsolódó írásaink