Gazdaság

Tovább emelkedtek Irán uránkészletei

Irán 60 százalékosra dúsított uránkészletei 6,7 kilogrammal, 128,3 kilogrammra emelkedtek

Irán 60 százalékosra dúsított uránkészletei 6,7 kilogrammal, 128,3 kilogrammra emelkedtek, ami több mint háromszorosa a nagyjából 42 kilogramm uránnak, ami a NAÜ meghatározása szerint elméletben elegendő további dúsítás mellett egy atombomba építéséhez – derül ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerdán napvilágot látott bizalmas jelentése szerint.

Tovább emelkedtek Irán uránkészletei
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség épülete
Fotó: AFP/Alex Halada

Atomfegyver előállításához 90 százalék fölé dúsított hasadóanyagra van szükség.

Egy másik jelentésben az ügynökség nehezményezte, hogy továbbra sem sikerült előrelépést elérni több kérdésben: ezek az iráni nukleáris létesítményekben tavaly leszerelt megfigyelőeszközök visszahelyezése, illetve nem kaptak választ két be nem jelentett atomlétesítményben talált uránrészecskék eredetére.

A NAÜ szerint szintén nem jutottak előre a teheráni vezetés egyik döntésének visszavonása ügyében, amellyel Irán gyakorlatilag kitiltotta a szervezet egyes megfigyelőit Iránból. Diplomaták szerint a szervezet legtapasztaltabbjai közé tartozó francia és német szakemberekről van szó.

Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a Teherán és a nagyhatalmak, valamint Németország által 2015-ben aláírt nukleáris megállapodásból (JCPOA), amely az iráni nukleáris tevékenység korlátozásáért cserébe lehetővé tette az iszlám köztársasággal szemben hozott szankciók feloldását.

Az amerikai szankciók 2018-as ismételt életbe léptetésére Teherán azzal válaszolt, hogy visszavonta az iráni nukleáris tevékenységnek a megállapodásban vállalt korlátozását. A teheráni vezetés mindemellett azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.

Kapcsolódó írásaink