Gazdaság

Kiborult a Bloomberg, nem értik, hogy hozta össze az Orbán-kormány az inflációcsökkenést

Ráadásul a lap szerint a térségünk talpraállásának kulcsa az infláció csökkenése lehet

Az infláció enyhülése nyomán Kelet-Európában elindulhat a gazdaság talpraállása – írta meg a Bloomberg, amit a Mandiner szúrt ki.

Kiborult a Bloomberg, nem értik, hogy hozta össze az Orbán-kormány az inflációcsökkenést
Orbán Viktor miniszterelnök
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A lap szerint Magyarországon a harmadik negyedévben váratlanul pozitív eredmények születtek, hiszen a növekedés elérte a 0,9 százalékot, ami azt jelzi, hogy az ország kilépett a technikai recesszióból.

Noha a Reuters szerint az Orbán Viktor vezette kormány által bevezetett állami támogatások hatása alacsonyabb maradt, mint amit vártak, az infláció még úgy is csökkenni tudott hazánkban, hogy az Európai Unió továbbra is több milliárd eurónyi forrást blokkol jogállamisági aggályok miatt.

Mint írják: a csökkenő infláció mellett az import lehetett az, ami támogatta a növekedést. A szakértők a lap cikke szerint rámutatnak arra is, hogy Kelet- és Közép-Európában bár van esély a fellendülésre, a külső gazdasági környezet továbbra sem kedvez majd a növekedésnek.

Kapcsolódó írásaink