Gazdaság
Az amerikaiak többsége szerint Biden ártott a gazdaságnak
A felmérésből kiderült, hogy mindössze 26 százalék látta Biden politikáját előnyösnek

Az eredmények szerint a megkérdezettek mintegy 61 százaléka mondta azt, hogy nem ért egyet Biden gazdasággal kapcsolatos tevékenységével, míg csak 36 százalékuk helyesli azt – írták.
A portál szerint csaknem 70 százalék állította, hogy Biden gazdaságpolitikája vagy ártott az amerikai gazdaságnak, vagy nem volt rá hatással. Mintegy 33 százalék hangsúlyozta, hogy az elnök intézkedései „nagyon ártottak a gazdaságnak”. Mindössze 26 százalék látta Biden politikáját előnyösnek, míg mindössze 14 százalékuk szerint javultak a pénzügyei, mióta az elnök hivatalba lépett.
A válaszadók mintegy 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy különösen aggasztja őket az árak emelkedése és a jelenlegi kormányzat kudarca a probléma kezelésében. Az amerikai infláció a tavalyi 9,1 százalékos csúcsról esett vissza, de szeptemberben még mindig jóval a kétszázalékos cél felett volt, 3,7 százalékkal, éves szinten. A megkérdezettek 75 százaléka az inflációt nevezte meg az amerikai gazdaságot a következő hat hónapban fenyegető legnagyobb veszélyként – írták.