Gazdaság
A cégek már beárazták az orosz–ukrán háborút – INTERJÚ
Lentner Csaba: Nagy dolgoknak kellene ahhoz történni a keleti fronton, hogy az infláció újra elszabaduljon
– Hogyan befolyásolja a végfelhasználói árakat és ezáltal az inflációt az ipari termelői árak alakulása?
– Az idén kedvező változások következtek be a világpiacon. A gáz ára a negyedére csökkent az irányadó rotterdami gáztőzsdén 2022 és 2023 szeptembere között. A tavalyi 140 euró helyett 30–35 euró közelébe mérséklődött, míg a német Phelix alapján az áram ára 250 euróról 100 euróra felé tendál EUR/MWh alapon. A tengeri szállítmányozás költségei a negyedére, a félvezetők árai a felére mérséklődtek, de az olajpiacon is kedvező változás figyelhető meg. Sőt, az élelmiszerek világpiacán is ármérséklődés indult el, mintegy 15 százalékos csökkenés figyelhető meg. A magas importhányaddal dolgozó magyar ipar kétségtelenül jobb helyzetbe került 2023 őszére, mint a korábbi inflációs cunamiban. Az élelmiszerárak mérséklődése ugyancsak kedvező, hiszen a magyar mezőgazdasági alapanyagtermelés az ország élelmiszerszükségletét csak részben fedezi, jelentős az importunk. A Magyarországon működő autógyárak, élelmiszerfeldolgozók, erőművek tehát kétségtelenül alacsonyabb beszerzési árakon jutnak hozzá az alapvető inputokhoz, amely inflációmérséklő hatású.
Lényegében annyi történt, hogy a vezető ipari vállalatok most már beárazták az orosz–ukrán háborút. Nagy dolgoknak kellene ahhoz történni a keleti fronton, hogy az infláció újra elszabaduljon. Viszont a világban új kockázatok jelentek meg a közel-keleti fegyveres konfliktussal.
Tehát nem ülhetünk ölbe tett kézzel, nem várhatunk arra, hogy a világpiaci ármérséklődés hatásai továbbra is enyhítik a magyar inflációt, hiszen bármikor fordulhat a helyzet a közel-keleti konfliktus okán. Nagyon figyelnünk kell a beszerzési indexeket. Bölcs döntés volt a kormány részéről, hogy a 2023/2024-es téli időszakra viszonylag alacsonyabb árszinten, még időben biztosította az energiafedezetet.
– Miért éppen az élelmiszerárakon érezhettük leginkább az inflációt?
– A magyar családok mintegy 60 százalékánál a vásárlási érték közel felét az élelmiszerek teszik ki. Ez hozzávetőleg azt jelenti, hogy egy négy tagú család, két keresővel, két gyerekkel és az átlagbér alapján kereső szülőkkel a hivatalos bruttó 560 ezer forintos keresetek birtokában havi szinten több százezer forintot költ élelmiszerre. Az elmúlt magas inflációs időszakban, 2020 és 2023 között a nettó átlagkeresetek 60 százalékkal nőttek, sőt az inflációs korrekciós tényezőt is figyelembe véve is van egy 10 százalékos nettó reálkereset emelkedés. Hozzávetőleg a nominális keresetek növekménye igyekezett lépést tartani a megugró élelmiszerárakkal. Ami pedig a kirobbanó élelmiszerinflációt illeti, sajnos el kell mondani:
az élelmiszerkereskedők visszaéltek a helyzetükkel, kijátszották a kormány ársapkák alkalmazására építő hatósági árszabályozási rendszerét.
A kormányzati jószándék jegyében mentek ki a fizetés- és nyugdíjemelések, miközben a kereskedők, látva a fizetőképes kereslet ugrásszerű megemelkedését, gátlástalan árdrágításba kezdtek. Az operatív ellenlépések terén hatékony a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzési tevékenysége, árfigyelőrendszere, de mire az kifejtette az érdemi hatását, eltelt egy év. És ezalatt sokat veszítettünk. A kormány is, a családok is. Miközben megjelent a növekvő profit húzta infláció. Önmagukért beszélnek a számok, mert míg a külső, externális hatások miatt GDP-visszaesés van az országban, addig a vállalati jövedelmezőség rekord emelkedése figyelhető meg. A vállalati bruttó működési eredmény 25 százalékkal nőtt egy év alatt, miközben a GDP néhány százalékkal visszaesett. Ez a csaknem 30 százalékos differencia jól rávilágít, hogy az infláció terhet jelent a lakosságnak és a költségvetésnek, míg a vállalati szektornak, főleg a nemzetközi élelmiszerláncoknak elképesztő profitot.
– A koronavírus-járványt követő gazdasági visszapattanás óhatatlanul inflációhoz vezetett, ezt milyen mértékben erősítette fel Oroszország ellen bevezetett szankciós rendszer?
– Csaknem négy év távlatából úgy látom, hogy a koronavírus okozta termelésleállást, továbbá a költségvetést terhelő jelentős állami kiadások okozta sokkhatásokat a magyar kormány és a Nemzeti Bank sikeresen kezelte.
A covidjárvány okozta gazdasági krízist könnyedén túléltük volna, ám a 2022. februárjában elmélyülő orosz–ukrán konfliktusra reagáló brüsszeli bürokrácia intézkedései végleg betették az ajtót.
Az Európai Unió beállt az amerikai érdekek mögé, és erejét meghaladó mértékben támogatni kezdte az ukrán felet. Ezzel a háború elhúzódását, továbbá a nyersanyagpiacok, a termelési láncok megzavarását és a kisebb országok valutái elleni támadások sorozatát váltotta ki. Az energiaszállítások elbizonytalanodtak, mértéktelen drágulás következett be, szétestek a beszállítási láncok, sőt elindult a kisebb országok valutái elleni spekuláció.
Magyarországot mint a világpiacra nagy mértékben integrálódott országot erősen érintették a Brüsszel által kiváltott hatások. Mondhatom, hogy mindegyik hatás külön-külön is meghatározó volt. Ezért lett nálunk 26 százalékos rekordinfláció. Volt egy struktúránk, amelyben jó évtizeden át a kormány és a jegybank eredményesen működött, jó volt a munkamegosztás, hatékonyak a módszereik. Ezét sikerült 2010 és 2019 között az elmúlt száz év legsikeresebb évtizedét megvalósítani. Azonban a gépezetbe porszem került, sőt a gépezet homokviharba keveredett.
Magyarországot mint a brüsszeli szankciókat ellenző országot az Európai Unió forrásmegvonással sújtja.
Az országnak járó fejlesztési forrásokat sem folyósítják. Meg kell mondjam, nem sok esélyét látom Navracsics Tibor brüsszeli próbálkozásainak. Magyarországot erősen bünteti a bideni és a brüsszeli adminisztráció. Ugyanakkor mégis javulnak az inflációs mutatóink, saját erőnkből is képesek vagyunk a jobbára mások által okozott problémákból kimászni.
– Az infláció visszaszorulásával sikerül-e az Európai Unió gazdaságának ismét növekedési pályára állnia?
– Az év eleji inflációs csúcshoz képestaz augusztusi tényadatok alapján Magyarországon sikerült az inflációt 12 százalékkal visszaszorítani, amely november végére már bőven 10 százalék alá mérséklődik. A maginfláció mértéke is csökken. Ezzel az eredménnyel az Európai Unióban előkelő helyen állunk, a sorban a harmadik-negyedik helyen. Ugyanakkor, ha szélesebb nemzetközi térben vizsgáljuk az adatokat, bizony az Európai Unió helyzete nem a legkedvezőbb. Lassan jön ki az EU az inflációs spirálból. Az eurózóna inflációs adata tavaly novemberben 11 százalékos csúcson volt, amelyet ez év augusztusáig 5 százalékig tudtak leszorítani. Míg az Egyesült Államokban a tavalyi júniusi 9 százalékos csúcshoz képest már alig 4 százalékos az infláció. Kínában pedig számottevő infláció – legalábbi a hivatalos statisztikák szerint – már nincs is.
Azt gondolom azonban, hogy az infláció makacs dolog, könnyen visszatérhet, ha túl gyorsan hirdetnek győzelmet a leküzdésében, és főleg balul sülhet el, ha csökkentik az infláció elleni védekezés erejét.
Az infláció tartós leküzdéséhez szükség lesz a további fegyelmezett államháztartási politikára. Az infláció 10 százalék alá csökkentése nem lehet a végcél, az árstabilitás elérése lesz az igazi eredmény. Tartós eredményt, az előződ évtized szintjére történő visszapattanást csak következetes pénzügypolitikával érhetünk el.
– Ha az infláció még mindig komoly veszélyeket rejt, akkor milyen további lehetőségek vannak ennek kivédésére?
– Hatékonyabb útját látnám az infláció letörésének, ha kormány intézkedéseiben a nominális bérdinamika biztosítása helyett az infláció még erősebb fékezése kerülne előtérbe. Például a Gazdasági Versenyhivatal és az Agrárminisztérium még célirányosabb fellépését örömmel fogadnám a még mindig magas élelmiszerárak fékezésében, különösen az országba beáramló ukrán gabona hazai termelők árait lerontó visszavetésében. De indokolt lenne a GVH-árfigyelő rendszerét az élelmiszerek mellett más alapfogyasztási cikkekre is kiterjeszteni. Számomra nyitott kérdés: a hazai üzemanyagkutaknál miért tér el majdnem 100 forinttal a benzin ára. Nincsenek itt a piaci versenyt zavaró árazások? Örömmel fogadnám a versenyhivatal erre vonatkozó értékelését. Az infláció elleni küzdelemben a kormány és a nemzeti bank céljai egy irányba mutatnak, igaz, eltérőek az eszközeik. Kétségtelen, hogy a szigorú monetáris politikát folytatni kell, a kamatpolitikában pedig csak az infláció alakulásának függvényében indokolt változtatásokat eszközölni.
Legfontosabbnak tartom, hogy a magyar gazdaság versenyképességét, így az infláció elleni harcot is, a jó ideje húzódó szerkezeti reformokkal kell inkább elősegíteni.
Nemzetközi tapasztalat, hogy az infláció azokon az országokon ütött mélyebb sebet, amelyek versenyképessége gyengébb. A profitinfláció letörésének is hatékonyabb eszköze az erősebb verseny és a javuló termelékenység elindítása, mint az állami hatóságok ellenőrzési fellépése.
– Mindez mennyire érvényesülhet az élelmiszeriparban?
– Az élelmiszerellátás tekintetében az alapanyag-termelést újra kell gondolni. Sajnos, nem vagyunk önellátóak. A világpiaci árak berobbanásának és a forintárfolyam elleni támadásoknak folyamatosan ki vagyunk téve. A Magyarországon működő élelmiszeripar, amely jelentős mértékben külföldről behozott alapanyagból működik, az európai uniós átlag 40 százalékát sem éri el hatékonyságában. Tehát le kell nyúlni a problémák gyökeréig, a nehézségek közepette is a szerkezeti problémákat oldani kell. Mindezt sajnos egy nem baráti európai uniós közegben kell végrehajtanunk, végső soron, mint eddig jobbára, csak magunkra számíthatunk.
