Gazdaság
Czomba Sándor: Válságálló a munkaerőpiac, húszezerrel dolgoznak többen mint egy éve
A kormány a munkaerőpiaci tartalék aktivizálásával tovább kívánja növelni a foglalkoztatottságot

A minisztérium pénteki közleményében Czomba Sándor hozzátette, hogy az elmúlt egy évben több mint 20 ezer fővel, 4 millió 759 ezerre emelkedett a dolgozók száma, miközben a munkanélküliség 4 százalék alatti szinten maradt, 3,9 százalékot ér el, ami az unióban a hetedik legkedvezőbb eredmény.
A KSH adatai szerint a munkanélküliség aránya Budapesten, valamint Közép- és Nyugat-Dunántúlon sem éri el a 3 százalékot. Azaz aki tud és akar dolgozni, az el tud helyezkedni, ráadásul ezért egyre magasabb bért is kap.
A Gyurcsány-korszakhoz képest ugyanis egymillióval nőtt a foglalkoztatottak száma, miközben háromszorosára nőtt az átlagbér, a minimálbér és a garantált bérminimum is.
Czomba Sándor hozzátette, hogy a kormány a munkaerőpiaci tartalék aktivizálásával tovább kívánja növelni a foglalkoztatottságot, ezzel még alacsonyabb szintre csökkentve a munkanélküliséget. Az államtitkár megállapította, hogy az olyan kormányzati lépések, mint a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, a Széchenyi Kártya Program, valamint a célzott munkaerőpiaci támogatások, sikeresen megvédték a magyar munkahelyeket és a családokat is.