Gazdaság
Havi hat euró megtakarítás

Vélhetően nem okoz majd problémát annak pénznek az elköltése Bécsben, amely az egyik tartományi adó eltörlése nyomán marad a háztartásoknál. Mint az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) pénteki magyar adásában elhangzott, a GIS névre hallgató sáp annulálását Peter Hanke (SPÖ) városi pénzügyi tanácsos és Christoph Wiederkehr (NEOS) alpolgármester jelentette be.
Az ORF közlése alapján a császárváros háztartásai így havonta „szédületes”, 5,80 eurót spórolnak. A megállapodást vita előzte meg az SPÖ és a NEOS között, lévén utóbbi hevesen az eltörlés mellett szavazott. A műsorból kiderült az is, Salzburgban a jelenleg havi 4,70 eurós ORF állami illetéket 2024-től nem szedik be. Hogy ezt követően újra bevezetik-e, még nyitott kérdés.