Gazdaság
A Kárpátok Egyezmény működésének 20. évét ünnepelte Belgrádban

A helyettes államtitkár szólt hazánk részvételéről az egyezményhez kapcsolódó együttműködésben, kiemelve a 2017 és 2020 közötti magyar elnökség eredményeit. Elmondta: az elmúlt ötven évben egyértelművé vált, hogy a változó éghajlati viszonyok számos olyan kockázattal és hatással járnak, amelyek jelentősen veszélyeztetik az erdei ökoszisztémákat, a természeti erőforrásokat és az emberi közösségeket.
Az élőhelyek biológiai sokféleséget veszélyeztető eltűnése, a felszínborítás megváltoztatása például egyik fő oka a klímaváltozásnak, azáltal, hogy csökkentik a szén-dioxid-elnyelő képességet, és ezzel egy időben az éghajlatváltozás is visszahat az ökoszisztémák működésére.
Ökrös Oszkár a környezeti és fenntarthatósági szemléletformálás és oktatás kapcsán jelezte: Magyarország nyitott egy ifjúsági hálózat kialakítására, hozzátéve, hogy – a már jól ismert Duna nap mintájára – Magyarország javaslatot tesz a Kárpátok Napja kijelölésére is. A nyári iskolák és táborok szervezésének lehetőségéről szólva, a résztvevők figyelmébe ajánlotta a magyar zöldóvodai és ökoiskolai programok Kárpátokra való kiterjesztésének lehetőségét is.
A 2003 óta működő Kárpátok Egyezmény tagállamai, számos nemzetközi szervezet vezetőivel együtt tekintették át a helyi és regionális szintű, valamint az európai szintű együttműködés erősítése érdekében tett két évtizedes erőfeszítéseket. A vita az éghajlatváltozás, a szennyezés és a biológiai sokféleség csökkenését célba vevő lehetséges jövőbeni cselekvések jegyében zajlott.
Az ülés keretében elfogadott miniszteri nyilatkozat üdvözli a régió eredeti állapotban fennmaradt erdőleltárának kidolgozását, valamint a Kárpátok erdei ökoszisztémáinak, éghajlatváltozási kockázatainak és alkalmazkodási lehetőségeinek felmérését, az abban foglalt ajánlásokkal együtt – áll a közleményben.