Gazdaság

„A jövő sikerének kulcsa a tudásban, a tudományos fejlődésben rejlik”

Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szervezett Kiválósági Fesztivál szombaton. Az Infoparkban megtartott szabadtéri rendezvényen elsősorban a gazdasági képzési területen tanulókat, illetve az MNB 2016-ban életre hívott Kiválósági ösztöndíjprogramjában részt vevő hallgatókat látta vendégül a jegybank.

„A jövő sikerének kulcsa a tudásban, a tudományos fejlődésben rejlik”
Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szervezett Kiválósági Fesztivál
Fotó: MNB

Az MNB elkötelezett a magyar felsőoktatás támogatása és minőségének emelése mellett és partner a tudományos élet fejlődésével kapcsolatos eszmecserékben, amihez elengedhetetlen a személyes találkozások lehetőségének megteremtése, olvasható a rendezvény kapcsán kiadott jegybanki tájékoztatóban.

Az MNB széles körű felsőoktatási tevékenysége az egyetemekkel való szoros együttműködésen alapul, ennek keretében indult el – az országban elsőként – 2023 szeptemberében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Neumann János Egyetem (NJE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) közös projektjeként a gyakorlatorientált egyetemi Startup kurzus, és ennek keretében nyitotta meg kapuit szombaton a Hungarian Innovation Hub (HIH) is.

Matolcsy György jegybankelnök nyitotta meg a fesztivált
Matolcsy György jegybankelnök nyitotta meg a fesztivált
Fotó: MNB

A METU Infopark Campusának „I” épületében felavatott innovációs térben szemináriumokat, versenyeket és hálózati eseményeket lehet rendezni, és elsősorban az egyetemi oktatók, kutatók és hallgatók fogják használni a közös kurzusok és az innovációs projektek kapcsán.

A megnyitót követő fesztivált Matolcsy György jegybankelnök és Czigány Tibor, a BME rektora nyitotta meg. Beszédükben mindketten kiemelték, hogy a jövő sikerének kulcsa a tudásban, a tudományos fejlődésben rejlik, és méltatták a két általuk vezetett intézmény hosszú és nagyon sikeres kapcsolatát.

Matolcsy György Karikó Katalint és Krausz Ferencet, a Nobel-díjjal kitüntetett magyar kutatókat állította példának a hallgatóság felé, és arra buzdította őket, hogy találják meg saját tehetségüket, használják az elérhető technológiákat és kamatoztassák tudásukat.

Czigány Tibor kiemelte, hogy a BME mindig jelentős szerepet töltött be a hazai tudományos életben, és emlékeztett rá, hogy Karikó Katalint a BME Neumann János professzori címével tüntették ki, Krausz Ferenc pedig maga is a BME-n végzett és az egyetem laboratóriumában kezdte pályáját.

A rendezvény keretében két kerekasztal-beszélgetés is zajlott, „Az innováció a kulcs a következő évtized megnyeréséhez”, illetve „Az egyetemről unikornis: hogyan segíthetné az egyetemi ökoszisztéma a hazai startupokat?” címmel, amiket az MNB igazgatói, Balatoni András és Fáykiss Péter moderáltak. Az előadások sorát Jared Schrieber, az Infoscout társalapítójának keynote beszéde zárta, aki több magyar startup befektetője és tanácsadója.

Az eseményen több mint egy tucat sátorban képviseltették magukat a jegybank partnerintézményei
Az eseményen több mint egy tucat sátorban képviseltették magukat a jegybank partnerintézményei
Fotó: MNB

Az eseményen több mint egy tucat sátorban képviseltették magukat a jegybank partnerintézményei. A hallgatók a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont interaktív bemutatóján megismerkedhettek a pénz fejlődésével, a Pénziránytű Alapítvány standján pedig a tudatos pénzügyi döntések meghozatalához kaphattak tippeket.

Az MNB Készpénzlogisztikai Központja bemutatta a készpénz gyártásának folyamatait, a Magyar Pénzverő Zrt. pedig az érmegyártásba engedett betekintés. A Budapest Centre For Long-Term Sustainability (BC4LS) sátrában az intézet speciális kutatási területeivel ismerkedhettek meg a látogatók, az MNB pedig saját könyvstanddal és toborzósátorral volt jelen.

Kapcsolódó írásaink