Gazdaság

Megdőltek a tavalyi eredmények és a 2019-es rekordok a turizmusban nyáron

Az erős nyár után minden esély megvan arra, hogy idén jobb eredményt érjen el a turizmus, mint az előző évben

Megdőltek a tavalyi eredmények és a járvány előtti 2019-es rekord a turizmusban a vendégéjszakákat, a vendégek számát és a bevételeket tekintve egyaránt, eredményes nyarat zárt az ágazat – értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke a 2023-as szezont szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Megdőltek a tavalyi eredmények és a 2019-es rekordok a turizmusban nyáron
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságának elnöke, (k) Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke (b) és Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke (j) a Magyar Turisztikai Ügynökségnek a 2023-as nyári turisztikai szezont értékelő sajtótájékoztatóján Budapesten, 2023. október 4-én
Fotó: MTI/Soós Lajos

Kiemelte, hogy a hazai turizmus több mint 17 millió nyári vendégéjszakával elérte a 2022 nyarán mért értéket, a 2019-es rekordév eredményét pedig csaknem három százalékkal sikerült felülmúlni. Hozzátette: idén június 1. és augusztus 31. között 6,2 millió vendég érkezett Magyarországra, ez a tavalyinál egy százalékkal, a 2019-esnél pedig 6,3 százalékkal több. A szálláshelyek bevételei 27 százalékos növekedéssel 312 milliárd forintot tettek ki nyáron. Az erős nyár után minden esély megvan arra, hogy idén jobb eredményt érjen el a turizmus, mint az előző évben – húzta alá.

Guller Zoltán elmondta: a belföldi és külföldi vendégek arányában kezd visszaállni az „egészséges”, 50-50 százalékos egyensúly. A beutazó forgalom a járvány előtti, 2019-es évet idézi. Három fontos küldőpiacról – cseh, lengyel, román – jelentősen nőtt a turisták száma. Az orosz-ukrán konfliktus miatt ugyanakkor hiányzik nagyjából 800 ezer vendégéjszaka az érintett vendégek elmaradása miatt. Ismertetése szerint a június-augusztusban érkezett 2,6 millió külföldi turista 7,2 millió vendégéjszakát töltött el hazánkban, ami a tavalyi adatokat több mint 12 százalékkal haladta meg. A 3,6 millió belföldi vendég 9,9 millió éjszakát töltött el itthon, a 2019-es rekordév eredményeit a belföldi vendégek száma 10 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig több mint hat százalékkal múlta felül.

Budapesten a vendégek száma 1,5 millióra nőtt a tavalyi 1,3 millióról, a szálláshelyek bevételei pedig 110 milliárdra az előző évi 82 milliárd forintról. Augusztusban 78 százalékos volt a szállodák átlagos kihasználtsága, ami a régión belül kiemelkedőnek számít. Vidéken a nyári szezonban 4 százalékkal elmaradt a vendégéjszakák száma a tavalyitól, azonban 4,7 millió vendég érkezett, ami csaknem azonos az előző évivel. 2019-hez képest ugyanakkor ezek a számok is szépen alakultak: a vendégéjszakaszám 4 százalékkal, a vendégszám pedig 11 százalékkal volt magasabb idén.

Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke elmondta: a szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2023 augusztusában 6,7 millió volt, ami 0,8 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál, a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma hat százalékkal csökkent, a külföldivendég-éjszakáké 11 százalékkal nőtt. Kitért arra, hogy az atlétikai világbajnokság jelentősen fellendítette a budapesti turisztikai forgalmat: az Ausztráliából és Óceániából érkező külföldivendég-éjszakák száma több mint 120 százalékkal, az Afrikából, valamint Ázsiából jövőké pedig közel 60, illetve 50 százalékkal bővült a fővárosban 2022 augusztusához képest.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke ismertette: 2019 nyarához képest a szállodák is 5 százalékkal több vendéget fogadtak a Balatonnál, és nemcsak a külföldiek (+4 százalék), de a hazai turisták közül is többen (+5 százalék) nyaraltak, mint a vírushelyzet előtt. Eredményes szezont zárt a szállodaipar, a kiemelt események hatása az egész szezonban megmutatkozott – összegezte. Az elnök szerint az ágazat 2023-ban a „régi időket” idéző kedvező évet zárhat.

Guller Zoltán arra is kitért, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján az év hátralévő részére látható előfoglalások is biztatóak. A szeptemberi 3,4 millió vendégéjszakát követően októberre 3, novemberre pedig 2,4 millió vendégéjszakát prognosztizál az MTÜ. Ez októberben közel másfél, november-decemberre pedig háromszázalékos növekedést vetít előre, ami biztató kilátásokat jelent az év egészére is.

Kapcsolódó írásaink

Létezhet fenntartható turizmus

Ā„Egy utazást úgy is meg lehet szervezni, hogy nemcsak ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után, hanem értéket is teremtünk”