Gazdaság
Megoldást sürget a Magosz elnöke az ukrán gabona behozatali tilalmának megszűnése miatt
Európának meg kell védenie a termelőit
Az összes hazai szakmai szervezet egyetért azzal, hogy az ukrán gabonát ne hozhassák Magyarországra a kereskedők, ellehetetlenítve ezzel a magyar gazdákat – utalt a vasárnapi záhonyi demonstrációra, ahol 400 gazda tiltakozott az ukrán gabona behozatali tilalmát eltörlő, pénteken meghozott brüsszeli döntés ellen. A Magosz elnöke kifejtette, az ukrán gabonapiacot oligarchák működtetik, hatalmas tőkeháttérrel, ez pedig tönkreteszi a magyar és az európai gazdákat. Most kell megállítani ezt a folyamatot, ezért volt a pénteki tüntetés – jegyezte meg. Arra is felhívta a figyelmet, hogy húszféle olyan hatóanyagot azonosítottak az ukrán gabonában, amelyeket az EU-ban már évtizedekkel ezelőtt betiltottak.
Kifejtette: Ukrajnában 42 millió hektáron termelnek gabonát, és ennek megvolt a hagyományos piaca, ahogy az európai gabonának is. A háború kitörése után létrehoztak egy humanitárius folyosót, hogy ezen keresztül juttassák el a terményt az éhező afrikai országoknak, ehelyett a gabona a magyar raktárakba került, lenyomva az árakat. Azok a termelők, akik korában a gabonatermesztésbe fektettek, ellehetetlenülnek és tönkremennek – figyelmeztetett.
Jakab István hangsúlyozta: ebben a helyzetben Európának végig kell gondolnia, hogy a gabona mellett – összesen 24 terméknél – hogyan védje meg a termelőit, akik betartanak minden vonatkozó jogszabályt. A Magosz elnöke azt is kifogásolta, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kizárólag Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt és állapodott meg a kérdésben, és nem egyeztetett az uniós gazdák érdekvédelmi szervezeteivel. Úgy fogalmazott, a továbbiakban az a feladat, hogy minden fórumon szembesítsék az Európai Bizottság elnökét: a tagállamoknak vannak kormányaik, és velük érdemben tárgyalni kell.
Jelezte: kérik, hogy a magyar hatóságok kövessék nyomon és ellenőrizzék a tranzit céllal beérkező gabonát szállító kamionok útját és kilépését az országból.