Gazdaság

Indiában terjeszkedik Oroszország legnagyobb bankja

A pénzügyi szolgáltató cég emellett egy informatikai részleg létrehozását tervezi Bangalore-ban

A vezető orosz pénzintézet, a Sber azt tervezi, hogy október elején irodát nyit Mumbaiban, és bővíti indiai tevékenységét – közölte Anatolij Popov, a bank elnökhelyettese hétfőn a Keleti Gazdasági Fórum alkalmával újságírókkal – írja az oroszhirek.hu.

Indiában terjeszkedik Oroszország legnagyobb bankja
Fotó: NorthFoto

A Sbernek 2010 óta már van egy fiókja Újdelhiben. A bank elmondása szerint idén megkapta az engedélyt a hatóságoktól a mumbai telephely megnyitására.

A pénzügyi szolgáltató cég emellett egy informatikai részleg létrehozását tervezi Bangalore-ban.

„Az iroda megnyitását október elejére tervezik. az egység a vállalati ügyfelek számára nyújt majd teljes körű szolgáltatásokat” – jelentette be Popov.

Júniusban a Sber elindított egy olyan szolgáltatást, amely lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy a Sber-számlájuk segítségével rubelt utaljanak Indiába. Augusztusban hasonló szolgáltatás vált elérhetővé a rúpiás tranzakciókhoz.

Mindezzel Oroszország és India lépéseket tesz arra, hogy a kölcsönös kereskedelemben az amerikai dollárról a rubelre és a rúpiára térjenek át.

Az indiai kormány engedélyezte a nemzeti valuta használatát a nemzetközi kereskedelmi elszámolásokban az export ösztönzése és a rúpia dollárfüggőségének csökkentése érdekében. Az ország központi bankja, az indiai jegybank korábban felszólította az indiai hitelezőket, hogy vezessenek be további megállapodásokat a rúpiában történő import- és exportügyletekhez.

Kapcsolódó írásaink