Gazdaság
Súlyos gondokkal küzd a német gazdaság
Ha Berlin továbbra is ideológiák mentén alakítja törekvéseit, azzal az egész európai versenyképességet tönkre fogja tenni
Németországban egyre több cég dönt a kitelepülés mellett, mert például az Egyesült Államokban kedvezőbbek az árak, és támogatásokat is kapnak – idézi a lap Hortay Olivért. A Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője jelezte azt is, hogy rosszak a kilátások. A kereskedelmi és iparkamara adatai szerint egy év alatt 16-ról 32 százalékra nőtt azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek inkább külföldön ruháznának be.
A problémára sokan figyelmeztették Berlint, de a német kormány minden javaslatot elutasított. Olaf Scholz kancellár azzal érvel, hogy az új LNG-létesítmények és beszerzések stabilizálták az energiaárakat, így a rend helyreállt.
„Csakhogy a probléma – ahogyan arra a vállalatok és szakmai szövetségek is rámutatnak – éppen az, hogy az árak, a tavalyi káosz után, Európában magasabb szinten stabilizálódtak, és jóval változékonyabbak, mint más, nagyobb régiókban. A helyzet ráadásul nagy eséllyel a jövőben sem fog javulni, mert az Egyesült Államokban kitermelt gáz Amerikában mindig olcsóbb lesz, mint a cseppfolyósítást, szállítást és visszaalakítást követően Európában – hangsúlyozta Hortay Olivér.
A szakértő szerint kétségtelen, hogy a támogatási program is csak egy átmeneti megoldást jelentene. Amire Németország iparának ugyanis igazán szüksége van, az egy 180 fokos, pragmatikus gazdaságpolitikai fordulat.
„Ha a vezetés továbbra is ideológiák mentén alakítja törekvéseit, azzal nemcsak a német, de az egész európai (és benne a magyar) versenyképességet is tönkre fogja tenni" – hangsúlyozta.