Gazdaság

Pótfelvételivel is jóval többen jutottak be a Metropolitan Egyetemre, mint tavaly

Az idei felvételi folyamat során összesen 2516 hallgató nyert felvételt

Nemcsak a felvett hallgatók másfélszeres számával szárnyalta túl az előző éveket a Budapesti Metropolitan Egyetem, hanem a pótfelvételivel bejutottakéval is, akiknek számát csaknem három és félszeresére növelte az egyetem üzleti kara a tavalyi évhez képest, BA-képzések esetében pedig mintegy háromszorosára nőtt az elsőévesek száma, ami a felvételi rendszer változásának is köszönhető, de a jelentősen megnövekedett országos átlagot is jócskán meghaladja – áll a Metropolitan Egyetem portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Pótfelvételivel is jóval többen jutottak be a Metropolitan Egyetemre, mint tavaly
Metropolitan Egyetem
Fotó: Metropolitan Egyetem

A pótfelvételivel felvettek aránya 151,6 százalékos emelkedést mutat a tavalyi eredményekhez képest, ami jelentősen meghaladja a 84,4 százalékos országos átlagot.

A növekedés egyik oka a megváltozott felvételi rendszer, amely lehetővé tette, hogy többen bejussanak a felsőoktatásba. Ez összecseng hazánk legnagyobb magánegyetemének filozófiájával, miszerint szélesre tárja kapuit a hallgatók előtt, hogy aztán erősségeikre koncentrálva egyéni fejlődési utat tegyen számukra lehetővé. Ennek érdekében az egyetem sajátos oktatási módszerrel működik.

Az innovatív myBRAND tanulási és tanítási metódussal a hallgatók felépíthetik a tudáson és tapasztalton alapuló, saját szakmai portfóliójukat, amivel sikeresen léphetnek majd ki a munka világába. Nagyon fontos az is, hogy a magánegyetem a használható, naprakész tudásra, a gyakorlatban is alkalmazható ismeretátadásra és a készségek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.

A felvételi és pótfelvételi eredményekből az látszik, hogy beérett a METU-n zajló egyedi oktatási módszer sikere, és ezt ma már nem csak a kiemelkedő felvételi számok és a hallgatóelégedettségi-felmérések eredménye bizonyítja, hanem az is, hogy az országos átlagnál többen jelölték meg első helyen az intézményt.

Az idei felvételi folyamat során összesen 2516 hallgató nyert felvételt a Budapesti Metropolitan Egyetemre.

„Nagyon sikeresek voltunk idén a felvételin és a pótfelvételin is. Jelentősen több hallgató jelentkezett hozzánk, mint az előző évben, és sokan felvételt is nyertek a METU-ra, tavalyhoz képest 65,4 százalékkal többen. Meggyőződésem, hogy az egyetemünk jó híréhez hozzájárul az a nyitott és befogadó légkör, amit magunkénak vallunk, és az, hogy mindenkiből igyekszünk a legtöbbet kihozni” – nyilatkozta Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója a kiemelkedő felvételi eredményekről.

Kapcsolódó írásaink