Gazdaság

Lelépett a befektető, árván maradt a termálkút

Hiába írta ki a szlovén kormány az úgynevezett MT-2-61 jelű termálvízforrás koncessziós jogát, a lehetőség iránt előzetesen érdeklődő vállalkozó visszalépett. Pedig a „remélt” beruházó nem kisebb személyiség volt, mint Jager Franc, a Szlovénia szerte ismert és kedvelt Jager-üzletlánc tehetős tulajdonosa.

Lelépett a befektető, árván maradt a termálkút
Hiába dől a víz, a vállalkozó mégsem akarja elkölteni a pénzét (képünk illusztráció)
Fotó: Daniele Schneider / Photononstop via AFP

A ljubljanai kabinet döntése értelmében kereken három évtizedre lehet megszerezni azt a szlovéniai artézi kutat, melyből esztendőnként 113 530 köbméter termálvíz termelhető ki. Mint a helyi magyarok lapja, a Népújság megírta, eredetileg az a hír járta, hogy az MT-2-61 jelű furatot Jager Franc, a Szlovénia szerte ismert és kedvelt Jager-üzletlánc tehetős tulajdonosa fogja megszerezni. Ám a vállalkozó visszalépett az ügylettől, így arra most többen is rámozdulhatnak.

Az orgánum szerint szerint Jager döntéséhez az elhúzódó engedélyeztetéseken kívül hozzájárult az is, hogy nem tudott megegyezni Marác község vezetésével annak a mintegy 5,1 hektárnyi területnek a megvásárlásáról, amelyen a kút található. A falu képviselő-testülete a birtokot a múltbéli rossz tapasztalatok miatt nem kívánja eladni, a használathoz a befektetőnek építményi jogot adna ki. Jager számára viszont ez nem volt elfogadható, ő a megvásárlást szerette volna. Így az idegenforgalmi komplexum megépítésére a korábban megvásárolt, mintegy háromhektárnyi területet sem kívánja megtartani.

A Népújság szerint a lehetőséget mindenképpen megpályázza majd a 2021-ben Marác község által létrehozott Rimska čarda Kft. is. A szlovén sajtó ugyanakkor arra hívja föl a figyelmet, kérdés, hogy a magát sértve érző vállalkozó partnernek tekinti-e a települést, vagy valamiképpen bosszút áll rajta? Például olyformán, hogy a birtokában lévő telket mondjuk ipari célra hasznosítja – utóbbi ugyanis semmiképpen nem mutatna jól egy fürdőkomplexum mellett.

Kapcsolódó írásaink