Gazdaság

Czomba Sándor: Megvédtük a munkahelyeket és a családokat

Csúcsot döntött a részvétel a nyáridiákmunka-programban

Csúcsot döntött a részvétel a nyáridiákmunka-programban, amelybe az eredetileg tervezett 26–27 ezer helyett több mint 29 700 diákot tudtak bevonni, illetve – mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Czomba Sándor: Megvédtük a munkahelyeket és a családokat
Czomba Sándor: Megvédtük a munkahelyeket és a családokat
Fotó: MH archív/Kövesdi Andrea

Czomba Sándor hozzátette, a program támogatására biztosított 3,5 milliárd forint végül 3,8 milliárd forintra emelkedett. A korábbi évekhez hasonlóan a diákok 80 százalékát az önkormányzatok foglalkoztatták, de a programban résztvevők jelentős számban dolgoztak a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is. Mindez pedig azt üzeni, hogy a fiatalok akarnak és képesek dolgozni – mondta.

Czomba Sándor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy a program nyújtotta pénzkereseti lehetőség – a két hónap alatt megszerezhető nettó 140–170 ezer forint – sokat segített a diákoknak a családi kasszában vagy akár a jogosítvány megszerzésében.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán arra is kitért, hogy Magyarországon teljes a foglalkoztatottság, hiszen 4 millió 740 ezren dolgoznak. Ez részben óriási siker a korábbi évtizedek statisztikáihoz képest, részben viszont nagyon komoly kihívás – jegyezte meg.

Az államtitkár a Kossuth Rádióban közölte, hogy Magyarország – matematikailag – nagyjából 300 ezer emberből álló munkaerőpiaci tartalékkal rendelkezik.

Felhívta a figyelmet arra: a munkáskezet mindenképpen biztosítani kell ahhoz, hogy a beruházások ide jöjjenek, illetve a már az országban működő cégek tovább tudjanak fejleszteni.

Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádióban is kiemelte, hogy amíg van magyar munkaerő, és hajlandó dolgozni, addig őket kell foglalkoztatni, de ha már nincs elegendő számú magyar munkaerő, akkor vendégmunkásokban is gondolkodniuk kell. Utóbbiakról azonban elmondta, fontos, hogy akkor, annyian és azok jöjjenek, akik a gazdasági növekedés fenntartás szempontjából szükségesek.

„Megvédtük a munkahelyeket és a családokat”

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint továbbra is rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, augusztusban a háború és az elhibázott szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is mindössze 228 504 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Kiemelte, hogy „ez az elmúlt három évtized harmadik legjobb eredménye, egy év alatt 3 ezerrel, 2010-hez képest pedig már több mint 400 ezerrel esett vissza a regiszterben szereplők száma. Míg a dollárbaloldal kormányzása alatt munkanélküliség volt, addig a nemzeti kormány közel elérte a teljes foglalkoztatottságot, így ma Magyarországon már majd 4,8 millióan dolgoznak.”

Czomba Sándor hozzátette: a 2010 óta tett kormányzati intézkedések eredményesek voltak a munkaerő-kínálat növelésében, foglalkoztatási fordulat következett be, a munkanélküliség harmadára csökkent, a hazai aktivitási ráta 63,5 százalékról 78 százalékra nőtt. Ez a javuló trend az elmúlt évben is folytatódott. A gazdaságilag aktív népesség száma egy év alatt 67 ezer fővel emelkedett, amivel az aktivitási ráta 1,1 százalékponttal tovább javult. Így ma már a munkavállalási korú férfiak 82,6 százaléka, a nők 73,3 százaléka van jelen a magyar munkaerőpiacon.

Ezzel a teljesítménnyel Magyarország az uniós rangsor utolsó előtti helyéről a tagállami lista középmezőnyébe zárkózott fel – írta közleményében az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink