Gazdaság
Értékmentés, értékteremtés, értékmegőrzés
A belváros egyik figyelemre méltóan felújított ikonikus épülete, vadonatúj szállodája, a Verno House

Tiborcz István a BDPST Group cégcsoport tulajdonosa szerint az ingatlanfejlesztés, főképp egy szállodai fejlesztés esetében a lokáció az egyik legfontosabb elem: „Fontos tényezőként említeném még a nagyjából tíz évvel ezelőtt elkészült épületfelújítás közel tökéletes minőségét is, amely kitűnő alapot adott a további fejlesztésnek. A Reimholz Péter Kossuth- és Ybl-díjas építész vezette csapat megismerte és adaptálta az épület múltját, ennek megfelelően nyúltak hozzá a rekonstrukció során” – mondta.
Kiemelte: „Amikor úgy döntöttünk, hogy megvásároljuk az épületet, köszönhetően a korábbi igényes kivitelezésnek, alapvetően a belső terekhez kellett hozzányúlnunk, mert a korábbi szállodához képest egy teljesen más koncepció élt a mi fejünkben, amit a történelmi múlt figyelembevételével alakítottunk ki. A szállodaiparban a vendégkör igényei nemhogy tíz, de már néhány év alatt is változnak.
Ha megnézzük a korabeli építőiket, tervezőiket, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a kor leginnovatívabb vállalkozói a legkiválóbb tervezőket kérték föl annak érdekében, hogy a szédületes tempóban fejlődő fővárosunk minél gyorsabban fel tudjon zárkózni a kontinens legelőkelőbb városainak sorába. Ha pedig erről a szegmensről beszélünk, akkor nagyon fontos az is – azon túlmenően, hogy a kor követelményeit szem előtt tartó szállodaberuházást hajtsunk végre –, hogy megtaláljuk a megfelelő nemzetközi üzemeltetőt” – mondta Tiborcz István. Hozzátette:
Új épületet bármikor lehet építeni, az csak pénz kérdése. A falakon túl a történet hordozza az értéket.
Ezért tárjuk fel és szedjük kötetekbe ezen épületek történetét. Adria-palota: benne van az előző századforduló, a Magyar Királyság és a Monarchia teljes történelme. De ugyanígy könyv született a Mahart-székházról is, ami pedig a szintén döntő jelentőségű folyami hajózás központja volt. Gellért hotel: kimeríthetetlen a történeteket tekintve, amelyről most készítjük a következő könyvet. Van egyfelől egy építészeti és van egy kulturális értékmentési munkánk, amelyet személy szerint nagyon fontosnak tartok. Dokumentáljuk az épületeink múltját az elkövetkező generációk számára, ezzel is életben tartva történelmünk nagyjainak szellemét – magyarázta.
A szállodafejlesztéseinknek csak egy eleme maga az épület, ennél mi sokkal komplexebben gondolkodunk. Olyan városi hubok létrehozásában vagyunk érdekeltek, ahová nem csupán a turistákat akarjuk becsalogatni, mert az nekünk nem elégséges, hogy a vendég megszáll egy-két éjszakára, aztán megy isten hírével. A mi elképzeléseink szerint a szállodáink, klubjaink a vendéglátás és a fogyasztás közösségi központjaivá válnak, ahol mindenki – legyen turista vagy helyi lakos – igényei szerint válogathat a széles szolgáltatási palettáról.
Mit értek ez alatt? Ez év őszén át fogjuk adni az új Marriott Hotelt, az Autograph Collectiont a Vörösmarty téren. Ez egy 37 ezer négyzetméteres fejlesztés. Három épületet vásároltunk meg. Értelemszerűen minden védendő értéket megtartottunk, a homlokzatokat teljes mértékben rekonstruáltuk, viszont belülről a három épületet egységessé tettük, így egy komplex fejlesztést valósítottunk meg. A három épület által körülzárt courtyardot üvegtetővel fedtük le, és ezáltal kialakítottunk egy közösségi teret óriási fákkal, növényekkel, ami amúgy a hotel lobbyja és kávézója. Meggyőződésem, hogy ez a fejlesztés olyan turisztikai vonzerővel bír majd, amely a városlakók számára is értéket képvisel. Egy olyan komplexum jön létre a fejlesztéssel, amilyen garantáltan nincs még egy a fővárosban.”