Gazdaság
MNB Zöld Program: bemutatták a tavaly indított biodiverzitás projekt eddigi eredményeit
A rendezvényen mintegy 40 országból 150 fő vett részt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld Programja keretében kutatási-módszertani projektet indított tavaly a biodiverzitás csökkenéséből adódó pénzügyi kockázatok felmérésére, illetve az ezek kezelésére szolgáló pénzügyi felügyeleti módszertani keretrendszer kialakítására. Az Európai Unió Technikai Támogatási Eszközével (TSI) finanszírozott projektben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megvalósító partnerként vesz részt, együttműködve az Európai Bizottság Strukturálisreform-támogató Főigazgatóságával (DG Reform). A közel kétéves együttműködés első szakaszának eredményeit az MNB, az Európai Bizottság és az OECD szervezésében egy nemzetközi webináriumon mutatták be a nyár folyamán – Chatham-házszabályt alkalmazva.
A rendezvényen mintegy 40 országból 150 fő vett részt: nemzetközi színtérről az Európai Bizottság, az OECD, számos központi bank – köztük az Európai Központi Bank –, felügyeleti szervek, mint az Európai Bankhatóság; míg hazánkból minisztériumok, kereskedelmi bankok, civil szervezetek, valamint az MNB képviseltették magukat.
A projekt első szakaszában az OECD munkatársai egyrészt egy áttekintő jelentést készítettek „Assessing biodiversity-related financial risks: Navigating the landscape of existing approaches" címmel, amelyben feltérképezték a már meglévő biodiverzitási kockázatkezelési eszközöket és gyakorlatokat, definíciókat, transzmissziós csatornákat, összefüggéseket, valamint kulcsfontosságú mérőszámokat. Erre építve dolgozták ki a webináriumon munkaverzióban bemutatott módszertani felügyeleti keretrendszert, amely tervezetten 2023 szeptemberében kerül hivatalosan publikálásra. A keretrendszer lehetővé teszi a központi bankok számára, hogy azonosítsák és priorizálják a biológiai sokféleséggel kapcsolatos pénzügyi kockázatokat, elemezzék azokat és értékeléseket készítsenek a kapcsolódó gazdasági és pénzügyi kockázatok megértése érdekében.
Konkrét esettanulmányként az eseményen ismertették többek között a chilei bányászat gazdasági hatásait, ahol a bányászat és az agrárium intenzív vízhasználata problémát jelent az ország lazactenyésztőinek, a vízi élővilágnak, valamint visszahat az említett ágazatok működő- és fizetőképességére is.
A biodiverzitás csökkenésének felgyorsulása nagy kockázatot jelent a gazdaságra és a pénzügyi szektorra is. E hatások mérése ugyanakkor jóval bonyolultabb, mint az éghajlatváltozásból eredő kockázatoké. A biodiverzitás csökkenésével kapcsolatos, a pénzügyi ágazatot érintő kockázatokról jelenleg még világszerte kevés, ám egyre bővülő ismeret áll rendelkezésre. Mindez a piacokon pontatlan árazáshoz, a tőke nem megfelelő elosztásához és összességében az ezeknek a kockázatoknak való fokozott kitettséghez vezet, az amelyekből eredő veszteségek veszélyeztetik a társadalmi jólétet. Ezért a döntéshozóknak, a pénzügyi felügyeleteknek és a jegybankoknak a mainál alaposabban kell felmérniük az e kockázatokkal kapcsolatos hatásokat és sebezhetőségi pontokat, valamint ezek kezelésének lehetséges módjait. A projekt második szakaszában az OECD az MNB-vel szoros együttműködésben dolgozik majd, hogy a módszertani keretrendszert a magyar pénzügyi rendszerre szabja.