Gazdaság

Czomba Sándor: Megvédtük a munkahelyeket és a családokat

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint továbbra is rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. Az év hetedik hónapjában 227 341 fő szerepelt a nyilvántartásban, azaz 2010 elejéhez képest már több mint 430 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma.

Czomba Sándor: Megvédtük a munkahelyeket és a családokat
Czomba Sándor: A kormány a munkahelymegtartó programok mellett az új munkahelyek létrehozását is segít
Fotó: MH archív/Kövesdi Andrea

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy ez az elmúlt három évtized második legjobb adata, ráadásul tavaly júliushoz képest újabb 3 ezer fővel csökkent a regiszterben lévők száma, ami óriási eredmény a jelenlegi nehéz, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben. A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatás elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik. Magyarországon 2010-hez képest egymillióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak száma pedig egyre inkább megközelíti a 4,8 milliót.

Czomba Sándor hozzátette, hogy a kormány a munkahelymegtartó programok mellett az új munkahelyek létrehozását is segíti és fontosnak tartja, hogy megtalálja és támogassa azokat a kkv-kat, amelyek képesek a nagy multinacionális cégek beszállítójává válni. Ezt szolgálja az augusztus elsején elindult, vállalkozóvá válást elősegítő Vállalkozó Start II. program, amelynek köszönhetően több mint ezer új vállalkozás jöhet létre. A kkv-k a foglalkoztatottak kétharmadának adnak munkát, így a program érdemben hozzájárul a munkahelyek védelméhez, a foglalkoztatás bővítéséhez.

Kapcsolódó írásaink