Gazdaság

GVH: Az árfigyelő rendszer augusztus elseje után is megvédi a magyar családokat

Szigorúan ellenőrzi az infláció- és árcsökkentő intézkedések végrehajtását, a hivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szigorúan ellenőrzi az infláció- és árcsökkentő intézkedések végrehajtását, a hivatal által működtetett online árfigyelő rendszer az árstop kivezetését követően, augusztus elseje után is megvédi a magyar családokat az áremelésektől – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

GVH: Az árfigyelő rendszer augusztus elseje után is megvédi a magyar családokat
A július elsején indult árfigyelő rendszer működtetése óta 753 ezer egyedi látogató és 52 millió letöltést volt már (képünk illusztráció)
Fotó: MH

Kifejtette, számos versenyfelügyeleti eljárás van folyamatban az élelmiszer szektorban, példaként említette, hogy egyebek közt vizsgálják az árrögzítés jogsértés gyanúját.

Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, a fogyasztók odafigyeltek az árak alakulására, a drágulás miatt kevesebbet vásároltak. Hozzátette, az infláció letörésével, a reálbérek növekedésével vissza kell állítani a kiskereskedelmi keresletet.

Elmondta, a GVH feladata a verseny élénkítése, például az árfigyelő rendszer működtetésével. A július elsején indult árfigyelő rendszer működtetése óta 753 ezer egyedi látogató és 52 millió letöltést volt már.

Kifejtette, az árfigyelő hatására öldöklő napi árverseny alakult ki az elmúlt egy hónapban a kereskedelmi láncok között, és ez az élelmiszerek árának csökkentésére kényszeríti a multikat. Jelezte, vannak érdeklődések a rendszerhez való önkéntes csatlakozásra is.

A GVH elnöke kijelentette, továbbra is lesz verseny, és utalt arra, hogy a kivezetett árstopos termékek is bekerültek az online árfigyelő rendszerbe, illetve 10 százalékról 15 százalékra emelkedik a kötelező akciózás mértéke.

Rigó Csaba Balázs elmondta, az árfigyelő rendszer bővülhet, további élelmiszerek bevonására van lehetőség, és nemcsak élelmiszerek, hanem más termékek is bekerülhetnek az adatbázisba, illetve több információt kaphatnak a fogyasztók.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című keddi műsorában a GVH elnöke közölte, a hivatal 2022 őszén kezdett foglalkozni az élelmiszeripari ágazattal, gyorsított szektorvizsgálatokat végeztek konkrét termékekre, mert a gyanú szerint az ársapkás termékek miatti veszteséget egyes multinacionális cégek „szétterítik”.

Kapcsolódó írásaink