Kongatják a vészharangot a kínai gazdaság fölött

Egymást követő negyedik hónapja maradt júliusban a növekedést jelentő ötven pont alatt a kínai feldolgozóipari aktivitás, a szolgáltatási és építési szektor pedig e határérték határán billegett a hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint, amelyek nem sok jót jósolnak a harmadik negyedévre a világ második legnagyobb gazdaságának.

A hivatalos NBS feldolgozóipari befektetésimenedzser-index a várt 49,2 pontot meghaladó mértékben, 49,3 pontra erősödött a júniusi 49 pontról, a gazdaság szektoron kívüli részéé pedig 51,5 pontra esett vissza az előző havi 52,3 pontról. A nagy munkáltatónak számító építési ágazat alindexe 51,2 pontra zuhant vissza fokozatosan a márciusi 65,6 pontról, a szolgáltatási szektor növekedése a leglassabb szintre esett a koronavírus-korlátozások feloldása óta. A kompozit BMI is elmaradt a piac által várt 52 ponttól, 51,1 pontra csökkent a júniusi 52,3-ről – ez a legalacsonyabb érték december óta, amikor váratlanul megszüntették a szigorú zéró tolerancia politikáját.

Az építőipari tevékenység erőteljes visszaesése az ingatlanszektor potenciális halálspiráljának aggasztó jele – értékelte az adatokat a Reutersnek Hszü Tien-csen, az Economist Intelligence Unit vezető közgazdásza. „Eközben javulást látunk a készletszintekben, ami arra utal, hogy a készletleépítés végéhez közeledve a kínai feldolgozóipar a második negyedévben elérte a mélypontját” – tette hozzá.

A nyomást a kormányzat is érzi, hétfőn újabb intézkedéseket jelentett be a fogyasztás felpörgetésére, ígéretet tett a töltőhálózat fejlesztésére az elektromos autók számára, a megfizethető lakások számának növelésére, több bevásárlóközpont építésére vidéken és a turizmus fejlesztésére. Utóbbi részeként arra bátorítják a helyi kormányzatokat, hogy csökkentsék a belépőjegyek árát, a kisebb forgalmú időszakokban pedig tegyék ingyenessé a nevezetességek látogatását. Jelentős ösztönzéseket azonban nem tartalmaznak az intézkedések.

A Bloomberg szerint kérdéses, hogy ezúttal sikerül-e megfordítani a folyamatot a pekingi kormány rendelkezésére álló hagyományos eszközökkel, amelyek változatlanul a befektetésekre alapoznak, és nem tartalmaznak közvetlen segítséget a háztartások számára.

A piac méretes fiskális stimulusban reménykedett, de ez nem következett be. Szerintünk nem is fog – vélekedett jegyzetében Robert Carnell, az ING közgazdásza.

Ez nem csupán az ország problémája. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint Kína az idén több mint 30 százalékkal járul hozzá a globális növekedéshez, így ha nem sikerül kezelni a helyzetet, annak globális hatása lesz.

A jövőre nézve politikai támogatásra van szükség ahhoz, hogy a kínai gazdaság ne csússzon recesszióba, nem utolsósorban azért, mert a külső ellenszél még egy ideig fennmarad – figyelmeztetett a klienseknek írt jegyzetében Julian Evans-Pritchard, a londoni székhelyű Capital Economics kínai közgazdasági vezetője, hozzátéve, hogy a kínai termékek iránti globális kereslet várhatóan még egy ideig nyomott marad. Ezt támasztja alá, hogy a BMI exportmegrendeléseket mutató alindexe hathavi mélypontra esett vissza. „Ha nem kerül sor hamarosan konkrét támogatásra, a kereslet közelmúltbeli visszaesése azzal a kockázattal jár, hogy önerősítővé válik” – írta.

A kínai gazdaság azonban lassan nőtt a második negyedévben, és a The Wall Street Journal elemzése szerint a kínai vezetők egy sor kihívással szembesülnek: magas a munkanélküliség a fiatalok körében, erősödnek a deflációs kockázatok, és tartósnak tűnik az ingatlanpiac lassulása.

A legtöbb közgazdász azonban úgy véli, hogy Kína elkerüli a mély és tartós deflációt, és elhessegette a gondolatot július elején a pekingi jegybank is.

Mások viszont riasztó párhuzamot látnak Kína jelenlegi aggasztó helyzete és Japán között, amely évekig küzdött a deflációval és a növekedés stagnálásával – emlékeztetett a The Wall Street Journal.

Japánban az 1990-es években a tőzsdeindex és az ingatlanpiac értékének bezuhanása arra kényszerítette a vállalatokat és a háztartásokat, hogy drasztikusan visszavágják a kiadásaikat, hogy visszafizethessék az adósságaikat – ez volt az úgynevezett mérlegrecesszió, amelynek a jeleit néhányan már látják Kínában.

Ha Kína tartós deflációba kerülne, akkor egy másik nagy problémával is szembe kell néznie: defláció elleni a hagyományos módszerek – masszív monetáris expanzió, a kamatlábak csökkentése és a pénznyomtatás a hitelfelvétel és a költekezés ösztönzése érdekében – vagy nem népszerűek Pekingben, vagy az ország súlyos adósságterhe miatt nem hatékonyak. Peking óvakodik a nagy hiányból finanszírozott kiadási programoktól, amelyek felpörgethetnék a növekedést és magasabbra lökhetnék az árakat, míg a nagy adósságok miatt a fogyasztók és a vállalkozások vonakodnak a hitelfelvételtől és a költekezéstől.

A tartós kínai defláció segíthetne ugyan lassítani az inflációt a világ többi részén, például az Egyesült Államokban, az olcsó kínai export áradata azonban kiszoríthatja a riválisokat a világpiacról, a munkahelyek elvesztéséhez és a beruházások visszaeséséhez vezethet az érintett országokban. Az acél és a vegyi anyagok kínai exportárai a júniusig tartó 12 hónapban máris mintegy a harmadával csökkentek.

A defláció ráadásul visszafogná az élelmiszer, energia és alapanyagok iránti kínai keresletet, márpedig a világ nagy része függ az ezeknek a termékeknek az exportjából származó bevételtől.

A piac alábecsüli a kínai defláció hatását a világgazdaságra – figyelmeztetett Frederic Neumann, az HSBC vezető ázsiai közgazdásza.