Gazdaság

Ausztriában is bajba került az építőipar

A jelentősen megemelkedett hitelkamatok sok osztrák számára elérhetetlenné tették az új építésű házak vagy lakások vásárlását. Aki mégis belevágna, annak viszont többek között magas önrészt is le kell tennie.

Ausztriában is bajba került az építőipar
Mérséklődött a tempó (képünk illusztráció)
Fotó: dpa Zentralbild via AFP/Martin Schutt

Az építőipari megrendelések drámai mértékben csökkennek Ausztriában. Mint az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) tudósításából kiderül, Burgenlandban idén várhatóan nyolcvan százalékkal kevesebb családi ház épül, mint tavaly. Az orgánumnak Bernhard Breser, a WKO Burgenland építőipari ágazati vezetője egyebek mellett azt mondta, a visszaesés a szociális otthonteremtésben is jelentős.

Az OSG felsőőri lakásszövetkezenél például ebben az évben hatvan százalékkal csekélyebb mennyiségű lakást, és ötödével kevesebb kevesebb sorházat fognak építeni, mint 2022-ben. Alfred Kollar elnök szerint a fő problémát most a magas kamatok jelentik, hiszen a törlesztést egyre kevesebben engedhetik meg maguknak.

A hitelkamatokat az Európai Központi Bank (EKB) rögzítette, az ágazati szereplők így most azt szeretnék elérni, hogy a kabinet csökkentse az építőanyagok forgalmi adóját. Mindettől azt remélik, hogy egy ilyen döntés képes újra felpörgetni a megrendeléseket.

További gond, hogy a pénzintézeteknél eddig hetven százalékkal kevesebb hitelt helyeztek ki, mint tavaly ilyenkor.

Kapcsolódó írásaink