Gazdaság

Otthon is készíthetünk komposztot

A jó komposzt nem büdös, minimális hely és idő szükséges az előállításához, és kifejezetten lakásban használható edények is kaphatók már, így azok is bátran belevághatnak a komposztálásba, akik társasházban élnek. Ennek az olcsó és természetes folyamatnak a révén egyszerre nyerhetünk tápanyagban gazdag termőföldet és csökkenthetjük hatékonyan biohulladékaink mennyiségét – hangsúlyozta lapunknak Agatics Roland, a DTkH Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Otthon is készíthetünk komposztot
Tojás- és banánhéj, citrom és virágmaradványok egy lakásban elhelyezett szerves hulladékgyűjtőben
Fotó: Annette Riedl / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP

Gyümölcs- és zöldségmaradék, tojáshéj, kávézacc és teafű – biohulladékaink jelenleg a szemetesben, majd a hulladéklerakókban végzik. Holott némi odafigyeléssel és időráfordítással értékes termőföldet nyerhetünk belőlük növényeink számára.

Nem is olyan régen még szinte mindent hasznosítottak felmenőink, semmit sem hagytak kárba veszni – emlékeztetett Agatics Roland, a DTkH Duna–Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTkH Nonprofit Kft.) ügyvezetője. Mint arra rámutatott, ez a lényege tulajdonképpen a bolygónk védelmét szolgáló körforgásos gazdaságnak, azon belül a komposztálásnak is, amellyel konyhai szerves, otthoni és kerti zöldhulladékunkat tápanyagban gazdag termőfölddé alakíthatjuk át. Ennek az olcsó és természetes folyamatnak a révén érett, feketés színű és „erdő illatú” komposztot nyerünk, amely javítja a föld minőségét. Kifejezetten a négy fal között, lakásban használható edények is kaphatók már erre a célra, de saját magunk is készíthetünk komposztálót, amelyet ha van, az erkélyen is elhelyezhetünk – biztatott a komposztálásra a hulladékgazdálkodási szakember.

x
A tojáshéj, a kávézacc és a teafű mindegyike kiváló komposzt alapanyag
Fotó: Creative Touch Imaging Ltd / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Akiknek lenne kedvük ehhez a tevékenységhez, kíváncsiak lehetnek arra, hogy miként is fogjanak neki otthonukban a komposztálásnak?

A lényeg, hogy legalulra tegyünk néhány gallyat – ezzel a levegő bejutását biztosítjuk a komposztba – mondta erre Agatics Roland. A zöld- és a barna hulladékot pedig – tette hozzá – érdemes rétegelve egymásra rakni, szükség esetén minimális vizet adni hozzá, hetente egyszer pedig tanácsos a halmot átforgatni. Az egymásra rakott rétegek ugyanis így keverednek össze, ezáltal lesz homogén szerkezetű a komposzt. A forgatása akkor a legjobb, ha a halom belsejében érezhetően meleg van. Ezzel oxigént juttatunk a komposztunkba és a szagok keletkezését is meggátoljuk. Az arányok akkor optimálisak, ha a barna hulladék – azaz a szén – mintegy harminc, míg a zöldhulladék – azaz a nitrogén – hetven százalékban található meg a komposztban – ismertette a hulladékgazdálkodási szakember.

x
Tizenkét hónap alatt készíthetünk valódi, feketés színű, érett és „erdő illatú” komposztot, amely javítja a föld minőségét
Fotó: Mint Images / Mint Images via AFP

Körülbelül három hónap kell hozzá, hogy friss komposzt keletkezzen, de vigyázat, mert ennek használata még árthat a növényeinknek! Összességében tizenkét hónap leforgása alatt készíthetünk valódi, érett komposztot.

MI IS A KOMPOSZT?

- Barna hulladék – 30 % (szén)
például gally, fűrészpor, papír, kartondoboz, száraz falevél, konyhai törlő- és WC-papír guriga
- Zöldhulladék – 70 % (nitrogén)
például lenyírt fű, gyümölcs- és zöldségmaradék, növény metszése után keletkezett virágok, levelek, tojáshéj, kávézacc, teafű, madártoll

A komposztálásnak köszönhetően nem csupán kitűnő termőföldet kaphatunk, de szinte nullára csökkenthetjük bio- és zöldhulladékaink mennyiségét - hangsúlyozta Agatics Roland. Mint mondta, ahelyett tehát, hogy ezek a szerves anyagok válogatatlan formában a hulladéklerakókba kerülnének, visszakapcsolhatjuk őket a természet körforgásába.

x
Amennyiben nem tudunk vagy akarunk komposztálni, akkor is érdemes ezt a hulladéktípust is szelektíven gyűjteni
Fotó: Antoine Mermet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Ha nincs lehetőségünk, időnk, energiánk ahhoz, hogy saját magunk vágjunk bele a komposztálásba, akkor is érdemes ezt a hulladéktípust is szelektíven gyűjteni. A többi lakóval összefogva is kialakíthatunk komposztálót a társasházakban, ez nem engedélyköteles, emellett számos közösségi kert is szívesen fogadja a szerves hulladékokat. Vállalatuk is biztosítja a házhoz menő begyűjtés keretében a kerti zöldhulladékok folyamatos elszállítását, amelyekből ugyancsak kiváló komposztot készítenek – hívta fel a figyelmet a DTkH Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Kapcsolódó írásaink

Avarégetés helyett komposztálás

ĀSzebenyi Péter: A vegyesen égetett kerti zöldhulladék is komoly légszennyezéssel jár, szén-monoxid keletkezik, amely már kis mennyiségben is mérgező