Gazdaság
A kormány már több mint háromszorosára emelte a nullaszázalékos vállalkozói hitelprogram keretösszegét
A folyósítási határidő 2023. szeptember 30., eddig szükséges lehívni a százszázalékos előleget

A program keretében eddig több mint háromezer ügyfél részére, 210 milliárd forint értékben történt már meg az előleg folyósítása. A rendkívül sikeres hitelprogram folytatása segítséget jelent a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, hogy a megnövekedett működési költségek mellett is megőrizhessék stabilitásukat, illetve megtarthassák munkavállalóikat. A forgóeszköz típusú kölcsön felhasználható készletbeszerzésre, illetve működési költségek finanszírozására, a szükséges anyagok beszerzésére, az igénybe vett szolgáltatások, munkabérköltségek, illetve közüzemi díjnak minősülő rezsiköltségek fedezésére.
„Az elhúzódó háború és szankciók sújtotta, nehéz helyzetben a kormány minden lehetséges eszközt megragad annak érdekében, hogy megőrizze a gazdasági növekedést, megvédje a családokat és a munkahelyeket. Ehhez jól teljesítő, stabil és versenyképes vállalkozásokra van szükség” – fogalmaz a közleményben. A kormány döntése alapján a Magyar Fejlesztési Bank 2022. december 8-tól tette újra elérhetővé a KKV Forgóeszköz Hitelprogramot (GINOP-8.3.5-18/B), amely a vállalkozások működési költségeinek fedezésére kínált megoldást nullaszázalékos kamat mellett, százmilliárd forintos keretösszeggel.
A kölcsönkérelmeket 2022 decemberében az MFB Pontok országos hálózatának több mint 300 pontján fogadták be, összességében csaknem 6000 kölcsönkérelem benyújtására került sor, amelyek összértéke jelentősen meghaladta a keretösszeget.
A programot kísérő jelentős érdeklődésre tekintettel a kormány arról határozott, hogy több mint háromszorosára, összesen 313 milliárd forintra növeli a program keretösszegét annak érdekében, hogy a kérelmet benyújtó vállalkozások a lehető legszélesebb körben hozzájuthassanak a jelentős segítséget nyújtó forráshoz. Így az eredeti, százmilliárd forintos kerethez átcsoportosítással további 105 milliárd forint európai uniós forrást, valamint legfrissebb döntése szerint 108 milliárd forint hazai forrást rendelt a kormány. Ezáltal a program – az újranyitást követően – összességében több mint ötezer vállalkozásnak nyújthat támogatást.
A rendkívül sikeres hitelprogram folytatása segítséget jelent a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, hogy a megnövekedett működési költségek mellett is megőrizhessék stabilitásukat, illetve megtarthassák munkavállalóikat. A forgóeszköz típusú kölcsön felhasználható készletbeszerzés, illetve működési költségek finanszírozására, a szükséges anyagok beszerzésére, az igénybe vett szolgáltatások, munkabér költségek, illetve közüzemi díjnak minősülő rezsiköltségek fedezésére.
A hitelprogram keretében a cégek ügyletenként minimum ötmillió, maximum 150 millió forintra pályázhattak nagyon kedvező feltételekkel. A teljes futamidő alatt, fix nullaszázalékos ügyleti kamatozású kölcsön felvételéhez nem szükséges saját forrás, és az ügyfelet nem terheli semmilyen kezelési költség. A kölcsönösszeg száz százaléka előlegként igényelhető, amelyből a 2023. december 31-ig felmerült működési és készletbeszerzési költségeket tudja finanszírozni az igénylő vállalkozás.
A folyósítási határidő 2023. szeptember 30., eddig szükséges lehívni a százszázalékos előleget. Szintén fontos, hogy a szerződéskötésnek 2023. július 31-ig meg kell történnie.
A hitelprogramra főként mikro- és kisvállalkozások nyújtottak be kérelmet, legnagyobb számban a kis- és nagykereskedelemi, a feldolgozóipari és az építőipari ágazatokból.
A program keretében eddig több, mint háromezer ügyfél részére, 210 milliárd forint értékben történt már meg az előleg folyósítása.