Gazdaság

GVH: Budapesten tart nemzetközi szemináriumot az Európai Jogi Akadémia

A Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) közösen, Budapesten tartja kétnapos tréningjét az Európai Jogi Akadémia (ERA). az oktatószeminárium a versenyhatósági felderítések, rajtaütések témakörét járja körül – közölte a versenyhivatal csütörtökön az MTI-vel.

GVH: Budapesten tart nemzetközi szemináriumot az Európai Jogi Akadémia
A képzés keretében egy szimulált rajtaütéssel segítik az ismeretek elsajátítását (képünk illusztráció)
Fotó: MH

A közleményben kiemelték: a programra több országból érkeznek résztvevők, akik megtudhatják, hogyan néz ki a gyakorlatban egy versenyhatósági rajtaütés, milyen jogosultságai vannak a vizsgálóknak, és milyen korlátokat szab számukra a bírósági ítélkezés.

Hozzátették, hogy a szakemberek gyakorlati tanácsokat adnak arra, miként oldhatók meg a rajtaütések során leggyakrabban felmerülő problémák, a képzés keretében egy szimulált rajtaütéssel segítik az ismeretek elsajátítását.

Bak László, a GVH általános elnökhelyettese a közlemény szerint elmondta, hogy egy évekig tartó, bonyolult eljárás eredményessége akár egyetlen bizonyítékon is múlhat. Ezért nagyon fontos, hogy minden érintett fél, hatóságok, ügyvédek és vállalkozások tisztában legyenek a rajtaütések során fennálló jogaikkal és kötelezettségeikkel – tette hozzá.

A GVH már 2023-ban is több ügyben alkalmazta a rajtaütés hatósági eszközét, legutóbb az élelmiszer-kiskereskedelem területén. A versenyhatóság felderítő munkájáról, az érdekes esetekről a GVH podcastcsatornáján is készült egy beszélgetés.

A németországi székhelyű ERA közösségi jogi továbbképző központ több mint harmincéves múltra tekint vissza – olvasható a GVH közleményében.

Kapcsolódó írásaink