Gazdaság
Latorcai Csaba: Már elérhető a fogyatékossággal élők életminőségének javítását célzó pályázat

Latorcai Csaba a pszichiátriai és szenvedélybetegekkel foglalkozó Mentál Plusz Szolgáltatóház hivatalos átadóján elmondta, hogy a szerdától pályázható összegből 205 millió forintot fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szolgáltatások fejlesztésére, 54,5 milliót segítő és terápiás kutyák kiképzésének támogatására, 35,5 milliót pedig fogyatékossággal élő gyermekek szüleinek mentorálására lehet fordítani.
Kiemelte, 2024-ben 1139 milliárd forintot kívánnak szociális feladatokra fordítani, ez az összeg 2010-ben még csak 325 milliárd volt.
A Mentál Plusz Szolgáltatóházat az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (Éfoész) Békés vármegyei egyesülete hozta létre, ez 50 pszichiátriai és 50 szenvedélybeteg ember nappali ellátását végzi a hét öt napján, napi 8 órában. Az intézmény, amely tavaly március 1-jétől egy önkormányzati ingatlanban kapott helyet, csütörtöktől egy felújított, magántulajdonú bérleményben működik.