Gazdaság

Elkezdődött a kerékpáros-nyomvonal kivitelezése Szentendrén

Elkezdődött a városrészeket összekötő kerékpáros-nyomvonal kivitelezése Szentendrén - tájékoztatott az önkormányzat.

Az európai uniós forrásból finanszírozott beruházás megvalósulásával a HÉV-állomástól, illetve a Duna-korzótól Izbégig lehet eljutni a mintegy hét kilométeres kerékpáros-nyomvonalon, amelynek útvonalát 2019 elején véglegesítették. A nyomvonal egyes szakaszain szilárd burkolatú, vegyes - kerékpár-autó-gyalogos - használatú utat alakítanak ki.

A kivitelezés első üteme hétfőn indult a Pipacs utcában, majd Izbégen folytatódott, a Szegély és a Pilisi utcák szilárd útburkolatának előkészítésével. A beruházás többi üteme magában foglalja a Bükkös part mentén a Duna-korzótól a Szentlászlói útig tartó nyomvonalat is.

Még júniusban előkészítik az izbégi iskola mögötti, a Bükkös-patakot átszelő kerékpáros-gyalogos híd építését is, aminek során több nagy fát kivágnak. Az önkormányzat ezek helyett a patakparton honos fákkal fogja megújítani a ligeterdőt; a hídpilléreket várhatóan júliusban emelik be.

A 30 millió forintos önrésszel együtt a beruházás 646 millió forintba kerül: a „Városi intézményrendszer és a HÉV kerékpáros összekötése, I. ütem” elnevezésű projektre Szentendre 2016-ban, majd 2023-ban összesen 616 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében.

A fejlesztést október végéig kell befejezni, a kivitelező a Stone Dekor Kft.

Kapcsolódó írásaink