Gazdaság
Veszélyben Európa versenyképessége

A képviselő rámutatott: „Brüsszel rendkívül lassan reagál a változásokra. Lazította ugyan az állami támogatási szabályokat, de abból eddig csak a nagyok húztak hasznot, ami a belső piac torzulásával fenyeget. A bizottság négy évet is képes volt várni például Magyarország esetében egy jóváhagyással, hogy saját forrásból támogathassunk egy beruházást. Ez megengedhetetlen. A helyreállítási pénzek 30 százaléka ért csak célba, Magyarországgal és Lengyelországgal szemben politikai játszmákat folytat Brüsszel. Az uniós kereskedelempolitika pedig ideológiai alapú lett" – hívta fel a figyelmet a képviselő.
„Így nem csoda, hogy míg 2010-ben az EU 22 százalékkal vette ki a részét a világ GDP-jéből, addig ma már csak 17 százalékkal. Kína megduplázta részesedését, megelőzött minket, és az USA is növelte az előnyét. A világ 10 legnagyobb cége közül csupán egy európai, az európai székhelyű vállalatok pedig az USA inflációcsökkentési törvénye miatt készülnek áttelepülni a tengerentúlra".
„A bizottság sürgősen hagyjon fel a reagáló politikával. Ismerje fel végre Európa érdekeit, és tudatosan tegyen is a versenyképesség érdekében!" – szólított fel a magyar képviselő.