Gazdaság
Teljes gőzzel ellenőrzik a kötelező akciózás szabályainak betartását
Az ellenőrzések kiterjednek az árcsökkentés tényére és mértékére vonatkozó tájékoztatási, forgalmazási és árusítási kötelezettség megsértésének vizsgálatára

Az ellenőrzések kiterjednek az árcsökkentés tényére és mértékére vonatkozó tájékoztatási, forgalmazási és árusítási kötelezettség megsértésnek vizsgálatára – írta.
A fogyasztóvédelmi hatóság a jogsértés megállapítása esetén az adott jogsértéshez igazodóan bírságot szab ki, amely akár több tíz millió forint is lehet – tette hozzá. Megjegyezte azt is, amennyiben a jogsértés súlya indokolja, a bírság alkalmazása helyett, illetve mellett ideiglenesen megtilthatják a kereskedőnek a kereskedelmi tevékenység folytatását a jogsértéssel érintett üzletben, amelynek időtartama legalább egy nap és legfeljebb fél év lehet.
„Éppen ezért nem éri meg áthágni a szabályokat és ezzel a szankciós infláció okozta nehéz helyzetben hátrányt okozni a magyar vásárlóknak. A fogyasztóvédelmi hatóságtól állandó jelenlétre számíthat minden kereskedő, ezért óva intünk mindenkit a jogsértésekről” – fogalmazott a helyettes államtitkár.