Gazdaság

Magyarország Kína első számú kereskedelmi partnere a régióban

A magyarok szorgalma és kreativitása közismert, és tiszteletet ébreszt Kínában – jelentette ki a pekingi kereskedelmi tárca külgazdasági osztályának vezetője. Li Xingqian egy delegáció vezetőjeként érkezett Magyarországra; a küldöttség számos, a kétoldalú kapcsolatokat ösztönző, erősítő megállapodást kötött hazai vállalkozásokkal.
 

Magyarország Kína első számú kereskedelmi partnere a régióban
Li Xingqian, a kínai kereskedelmi minisztérium külkereskedelmi vezetője
Fotó: MH

Li Xingqian az aláírási ceremónián felidézte, egyik első találkozása a magyarsággal egy Márai regény volt, amely csodálatot ébresztett benne. De hangsúlyozta, hogy ezzel nincs egyedül, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egy hazájában népszerű művészt Pestnek, a testvérét pedig Budának hívják. Ezek után hosszasan sorolta, hogy milyen találmányokkal, felfedezésekkel járult hozzá a magyarság a haladáshoz. S hogy ez miért fontos? Mert – mint mondta – mindez bizalmat ébreszt a magyar termékek iránt egy olyan időszakban, amikor Kína éppen nyit a világra, egyre több terméket importál. Az e heti utazás célja pedig az, hogy még több magyar vállalkozás jelenhessen meg a kínai piacon. „Szívesen látjuk a magyar cégeket. Fényes jövő áll az együttműködésünk előtt” – mondta.

Magyar kollégája, Gőbel Adrienn is optimistán nyilatkozott. Beszédében kiemelte: hazánk egyfajta hidat képez a Kelet és a Nyugat között, s a mai világban létfontosságú számunkra, hogy erősítsük az együttműködést az Európán kívüli partnereinkkel. A Külgazdasági és Külügyminisztérium osztályvezetője szerint a keleti nyitás politikája egyértelműen sikertörténet. „Magyarország Kína elsőszámú kereskedelmi célpontja a régióban. Világviszonylatban a 8. legfontosabb kereskedelmi partnerünk, és a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 13 milliárd dollárt, ami 18 százalékos növekedés 2020-hoz képest” – sorolta az eredményeket. Hangsúlyozta: Kína a világgazdaság egyik motorja, és ez így is marad. Majd megemlített egy újabb figyelemre méltó adatot: a külkereskedelmi volumenünk 2017-hez képest 44 százalékkal nőtt, a kormánynak pedig az a határozott szándéka, hogy tovább bővüljön az együttműködés.

Liu Bo, Kína budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa a fentiekhez hozzátette: az eddigi eredmények és a mostani megállapodások mindenkit lelkesítenek, de ugyanakkor növelik is a várakozásokat. A diplomata arra utalt, hogy számos kiaknázatlan lehetőség van még a kétoldalú kapcsolatokban. „Magyarország méltányos politikájának és kiváló üzleti környezetének köszönhetően egyre több kínai cég érdeklődik az itteni befektetési lehetőségek iránt. A már megvalósult, illetve az eddig bejelentett beruházások értéke több mint 18 milliárd euró, amihez a következő évben további 8–10 milliárdnyi befektetés adódhat” – mutatott rá, majd megjegyezte: Kína együtt akar működni a világgal, a kiegyensúlyozott globális kereskedelmet támogatja, és arra törekszik, hogy partnereivel további közös fejlődési lehetőségeket találjon.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom