Gazdaság

Autópálya épül Zombortól Nagykikindáig

Közszemlére bocsátották a Vajdaságban a Zombor és Nagykikinda közötti gyorsforgalmi út kiépítésére vonatkozó területrendezési tervet. A munkálatok már 2023 első felében megkezdődhetnek.

Autópálya épül Zombortól Nagykikindáig
Épülő négysávos gyorsforgalmi út Szerbia déli részén (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Savo Prelevic

Régóta tervezik, s úgy tűnik, idén végre elindul a Zombortól Nagykikindáig tartó autópálya kivitelezése – írta meg hétfőn a Szabad Magyar Szó. Mint a cikkben olvasható, a terveket a Tartományi Városrendezési és Környezetvédelmi Titkárság bocsátotta közszemlére.

A sztrádán a sebességkorlátozás 100 kilométer lesz óránként, és négy darab 3,5 méter széles sáv épül majd.

Korábban Igor Mirović tartományi kormányfő azt mondta, a munkálatok már 2023 első felében megkezdődhetnek, s két-három évig tartanak majd. A beruházás értéke 430 millió euró (159,2 milliárd forint). Az út 11 273 hektárnyi területet foglal el és 164 kilométer hosszú lesz. Az autópálya Béregtől, Zomboron, Kúlán, Óbecsén és Nagykikindán át vezet majd a román határig.

A sztráda a térképen elhelyezkedő alakja miatt a helyiektől a Vajdaság Mosolya elnevezést kapta.

Kapcsolódó írásaink