Gazdaság

Vadászat nélkül elképzelhetetlen egy önfenntartó ökoszisztéma - INTERJÚ

A Kádár-korhoz képest minden megváltozott, a vadállomány lényegesen nagyobb, és részben a klímaváltozás miatt új területeket hódít meg magának

Bár sokan még ma is ferde szemmel néznek rájuk, vadászok nélkül elképzelhetetlen az európai kultúrtájon fenntartani a természet egyensúlyát. A felelős vadgazdálkodás a fenntartható természetvédelem egyik alapja, ugyanúgy hozzájárul a védett fajok túléléséhez, mint a vadászható vadfajok állományának egészséges szinten tartásához. Utóbbi nem válogatás nélküli „pufogtatást”, hanem olyan tudományos alapokon nyugvó, tervszerű munkát takar, amely többek között ahhoz is hozzájárult, hogy például annak a szarvas-, dám- és vaddisznó-állománynak a sokszorosa él ma hazánkban, mint az 1960-as és 70-es években. A vadászat és a természetvédelem kapcsolatáról a Föld Napja alkalmából Földvári Attilával, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) szóvivőjével beszélgettünk.

Vadászat nélkül elképzelhetetlen egy önfenntartó ökoszisztéma - INTERJÚ
Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) szóvivője
Fotó: MH/Facebook

– Sokak számára a vadászat csak egy véres és úri passziónak tűnik, de mi van az érem másik oldalán?

– A vadgazdálkodás, mint olyan, a természetkezelésnek, a fenntartó természetvédelemnek vagy természetmegőrzésnek az egyik részterülete, amely a vadászható – és vadászandó – fajokkal foglalkozik. E körbe olyan fajok tartoznak, amelyek egyedszámát különböző okok, például más fajok védelme vagy különböző emberi tevékenységek miatt szabályozni kell. Ha azt mondom: túzok, valószínűleg mindenkinek beugrik, hogy az egy szép nagy testű madár, meglehetősen kis egyedszámú, és pontosan ezért a magyar természetvédelem egyik „zászlóshajója”, amit a természetvédelmi értéke is kifejez. (Példányonként egymillió forintról beszélünk!) Földön fészkelő madárként ugyanakkor komoly veszélyt jelentenek rájuk a ragadozók, például a rókák, különösen, ha a területen felszaporodik az állomány. Tehát a rókát például azért is vadásszuk, hogy a védett fajokat védjük.

– Erre most biztos lesznek, akik felszisszennek, mondván, a vadászok rákenik a túzokra, hogy miért irtják a rókát.

– De nem irtjuk, és ezt nagyon fontos kihangsúlyozni! Az állományszabályozás egy átgondolt, tudományosan megalapozott és tervszerű folyamat. Nem az a cél, hogy a róka eltűnjön. Egyébként ami azt illeti, a mérgezés gyakorlatának – abszolút helyes – megszűnésével és az állategészségügy 90-es években elindított veszettségellenes vakcinázási programja révén a korábbiakhoz viszonyítva a róka egyedszáma nőni is tudott. Viszont minden növekedésnek van egy egészséges határa. Vegyünk egy másik példát, a vaddisznó esetét! Eltekintve az elmúlt évektől, amikor az afrikai sertéspestis (ASP) megtizedelte az állományt – tehát, mondjuk úgy, békeidőben – beavatkozás nélkül mintegy másfélszeres szaporulattal számolhatunk évről évre. Vadászok nélkül például 100 ezer disznóból jövőre 250, az utána következő években pedig – amíg a környezeti források engedik – exponenciálisan nőne az egyedszám. Márpedig ez egy meglehetősen konfliktusos faj, gyorsan alkalmazkodik, bátran bemerészkedik a lakott területekre, és számottevő károkat okoz jelenleg is a mező- és erdőgazdálkodásnak.

Fotó: MH

– Hazánk jellemzően kultúrtáj, őserdők és nagyragadozók nélkül. Vadászat nélkül elképzelhető egy önfenntartó ökoszisztéma?

– Nem, mivel nincsenek nagyragadozók, amelyek mondjuk a vaddisznót, a szarvasféléket el tudnák ejteni, szükség van az emberi beavatkozásra. A kultúrtáj egy nagyon jó kifejezés, és csak hogy számot is tegyünk hozzá: Magyarország területének több mint 48 százaléka mezőgazdasági terület – a településeké körülbelül négy százalék (öt budapestnyi). Emellett van több tízezer kilométer autóutunk; ott van a vasút, az ipari létesítmények, s a többi… Tehát itt természetes környezetről tulajdonképpen már nem beszélhetünk. A Kis Herceg óta tudjuk, hogy felelősök vagyunk azért, amit megszelídítettünk, vagyis a mi dolgunk a természet egyensúlyának biztosítása. Ez egyrészt azt jelenti, hogy olyan körülményeket kell teremteni, amelyek megfelelnek az állatoknak. Másrészt nekünk kell elvégeznünk a természet dolgát – azt, amit a járványok és a nagyragadozók nem végeznek el. De nyilván senki nem gondolja úgy, hogy jobb lenne, ha tömegével hullana a vad vagy farkasfalkák rohangálnának az országban.

– Mekkora az ideális állomány, mennyit bír el Magyarország mondjuk nagyvadból?

– Hadd kezdjem azzal, amire már utaltam: nem mi mondjuk meg, hogy mekkora az ideális vadállomány, hanem a szakhatóság. Amikor egy vadászatra jogosult szervezet megkapja a vadászati jogot egy vadgazdálkodási üzemtervi ciklusra – a jelenlegi 2017-től 30 évig tart –, akkor egy sor feladatot vállal. Ezek közül az egyik feladat a nagyvad-állomány szinten tartása vagy csökkentése ott és annyira, ahol és amennyire ez indokolt. A már sokat emlegetett vaddisznó egyedszámát 1960-ban 8300-ra becsülték, ehhez képest 2013-ban ez az szám 120 ezer volt! (Azóta az ASP és az ahhoz kapcsolódó intézkedések miatt 58 ezerre esett vissza.) A gímszarvasnál az 1970-es évek 10-15 ezres egyedszáma mára meghaladja a 120 ezret. Dámból 1960-ban 900-at becsültek, ma 42 ezret. Ez igaz az ország erdősültségére is, ami örvendetes módon növekszik, és jelenleg is zajlik egy fásítási program. A cél e tekintetben, hogy 2030-ra elérjük a Trianon előtti Magyarország 27 százalékos erdősültsége arányát (az elcsatolt területek elvesztésével ez 11,8 százalékra esett vissza, mostanra már 22-23 százaléknál tartunk). Ez hatalmas eredmény, viszont ránk újabb feladatokat ró, mert a 15 százaléknál jobban erdősült területen megtelepszik a szarvas és a vaddisznó, amelyek állományát most is csökkentenünk kell.

– Hogyan hat a klímaváltozás a magyar vadállományra?

– Részben ez a jelenség tehető felelőssé a vaddisznóállomány elmúlt évtizedben megfigyelhető robbanásáért. A telek enyhülésével sokkal több malac marad életben. A flóra is változik. Egyelőre még nem látjuk, hogy ez hosszabb távon hová vezet, de sejtéseink vannak. Igaz, az akác nem a felmelegedés miatt, hanem mesterségesen, Mária Terézia korában került Magyarországra, viszont ez a példa szempontjából mindegy: a lényeg, hogy a szarvas felfedezte magának és megszerette, számára ez egy kiváló minőségű táplálék. Ennek köszönhetően Bács-Kiskun vármegyében, amely soha nem volt szarvasos terület, egy-két évtized alatt megtelepedett, és köszöni szépen, olyan jól van, hogy Hajós vagy Homokmégy környékén kiváló minőségű trófeákat ad. Ebből is látszik, mennyire dinamikus rendszerről beszélünk. Visszakanyarodva a vaddisznóhoz, az is hasonlóan terjeszkedik: az alföldi területeken, ahol korábban nem fordult elő, most jelen van, ami súlyos problémákhoz vezethet, ha nem ritkítjuk az állományt. Ahol ugyanis a vaddisznó megtelepszik, ott nem nagyon lesz apróvad, mert ami a földön van, legyen szó akár a fácántojásról vagy -csibéről, a nyúlfiról vagy egy sor védett állatról, azt – mindenevő lévén – feleszi.

– Korábban szó esett arról, hogy a feladataik közé tartozik adott esetben az egészséges élettér biztosítása is.

- A vadászatra jogosult szervezetek a kötelező feladataik ellátásán túl is ügyelnek az erdők tisztaságára, igen. Számos vadásztársaság csatlakozik minden évben a Te szedd! akcióhoz. De attól függetlenül is, rendszeresen vannak olyan napok, amikor aki él és mozog, társadalmi munkában kimegy a területére, és gyűjti a szemetet. Ilyenkor nem ritkán két-három platónyi szemét is összejön. Sajnos mindig van utánpótlás, de ez már nem vadászati, hanem társadalmi kérdés. Úgyhogy a magunk részét kivesszük a természettakarításból.

Egyre többször előfordul, hogy a vaddisznók lakott területen keresnek élelmet, így az emberekkel való konfliktusok is megszaporodtak
Fotó: MH


Kapcsolódó írásaink