Gazdaság

Lendva beperelheti az államot

Lendva, Dobronak és Kebele községközi felügyelősége szakmai anyagot állított össze a lendvai biogázerőmű körüli kérdések tisztázására. Az érintettek az állam fokozottabb fellépését szorgalmazzák, s azt sem tartják kizártnak, hogy perre menjenek.

Lendva beperelheti az államot
Egy biogázerőmű látképe a magasból (képünk illusztráció)
Fotó: dpa via AFP/Philipp Schulze

Összesen nyolc pontba foglalták intézkedési javaslataikat Lendva, Dobronak és Kebele községek tanácsai a lendvai biogázerőmű kapcsán – írta meg a szlovéniai magyarok lapja. Mint a Népújságban olvasható, az érintettek követelik az állami szervek szigorúbb fellépését, hiszen szerintük azok nem védelmezik megfelelően a polgároknak az egészséges környezethez való alkotmányos jogát.

A tanács egyebek mellett az javasolja, hogy a környezetvédelmi szabályok megsértésének kivizsgálását és büntetését a bíróság és az ügyészség részesítse ügyrendi előnyben, továbbá az eddigieknél lényegesen magasabb bírságokat szabjon ki a renitens vállalatokra. A határozat a lendvai biogázerőmű esetleges bezárását is előirányozza. A határozatot település a Területrendezési Minisztériumhoz és az illetékes felügyelőséghez továbbította. A cikk szerint ha ez a lépés a következő tanácsülésig nem hoz fejleményt, nem tartják kizártnak, hogy pert indítanak az állam ellen.

Az orgánum hozzáteszi, a biogázerőműből terjedő bűz a tavaszi melegedéssel egyre erősödik, és megoldatlan a hulladékanyagok elszállítása is.

Kapcsolódó írásaink