Gazdaság
Nők tömegei perelték be a Johnson & Johnson vállalatcsoportot

A lap ismerteti, hogy nők tömegesen perelték be a Johnson & Johnson vállalatcsoportot, azt állítva, hogy azbeszttel szennyezett, talkumalapú készítményei petefészekrákot, valamint mezoteliómát okoztak a szervezetükben. A per több mint egy évtizedig tartott.
A cég kedden azt közölte, hogy megegyezett azzal a csaknem 70 ezer felperessel, akik kártérítésért perelték. A javasolt egyezség keretében a kozmetikai cég 8,9 milliárd dollárt fizet, amelyet a felperesek ügyvédei „jelentős győzelemnek” és „mérföldkőnek” neveztek.
Közli a lap, hogy az összeg fedezi az összes jelenlegi és jövőbeli, talkumot tartalmazó termékeivel kapcsolatos kártérítési igényt a vállalat közlése szerint. A kártérítést 25 év alatt egy olyan leányvállalaton keresztül fizetnék ki, amely csődeljárást kezdeményezett maga ellen. Az egyezség nem jelenti a vétkesség beismerését – hangsúlyozta Erik Haas, a Johnson & Johnson alelnöke kedden.
A cégvezető nyomatékosította, hogy a felperesek állításai „alaptalanok és tudományosan megalapozatlanok”, és csak azért állapodtak meg velük, mert a per évtizedekig is eltartott volna, ami rendkívül sok pénzt emésztett volna fel.
A Johnson & Johnson vezetői évtizedek óta tudtak a talkumot tartalmazó termékekhez – köztük a 129 éve árult, híres babapúderhez – kapcsolódó azbesztveszélyről. A New York Times szerint a 140 ezer főt foglalkoztató multinacionális vállalatcsoport évtizedekig sikeresen elnémította a szakértőket, ám néhány éve mégiscsak felszínre került a probléma, amelynek következtében a kormányzat és a törvényhozás vizsgálódást, a károsultak pedig pereket indítottak ellene. Ám mivel a babahintőporok a vállalat legismertebb márkái, a velük kapcsolatos hosszú perek sora rendkívül rosszul hatott a cég imázsára.
A Johnson & Johnson közlése szerint a kozmetikai talkummal kapcsolatos perek túlnyomó többségében győzött, ennek ellenére más perekben több milliárd dollár kifizetésére kötelezték.
A cég végül úgy döntött, hogy 2020-ban beszünteti a kérdéses babapúder értékesítését az Egyesült Államokban, idén pedig a világ más részein is.