Gazdaság
5,5 milliárd forint plusztámogatás a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatóknak
Tavaly új jogszabály született, keresetkorlát nélkül kaphat valaki rehabilitációs rokkantsági támogatást

Fülöp Attila hangsúlyozta: kiszámíthatatlan világban élünk, amely tele van veszélyekkel, és a kormány elkötelezett abban, hogy biztonságot hozó lépéseket tegyen.
Azokat a gazdasági és gondoskodáspolitikai értékeket, amelyeket eddig kivívtunk, megőrizzük – szögezte le a politikus.
Hozzátette: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása is ilyen érték, és komoly előrelépés, hogy az elmúlt tizenkét évben jelentősen emelkedett a foglalkoztatási ráta ezen a területen, 18-ról 44 százalékra. Tehát már majdnem minden második megváltozott munkaképességű ember munkából tartja el magát. „Ezt nem szeretnénk elengedni, ehhez minden támogatást meg fogunk adni” – jelentette ki az államtitkár.
A kormány kiemelten támogatja ezeket a cégeket, a mostani plusztámogatás a bizonytalan gazdasági helyzetben nagyon fontos számukra - hangoztatta Fülöp Attila. Kitért arra is, hogy a tárca napi kapcsolatban áll az akkreditált cégekkel, amelyek mondhatni misszióként foglalkoztatják a megváltozott munkaképességű honfitársainkat.
Felidézte, hogy az elmúlt években számtalan előrelépés történt ezen a területen. Megemlítette az úgynevezett szociális hozzájárulási adókedvezményt, amit fogyatékossággal élő foglalkoztatottak után lehet igénybe venni, és a kifejezetten a megváltozott munkaképességűek számára készült ertekvagy.hu speciális álláskereső portál elindítását.
Emlékeztetett arra is, hogy tavaly új jogszabály született, amelynek értelmében keresetkorlát nélkül kaphat valaki rehabilitációs rokkantsági támogatást. A továbbiakban is várhatók olyan lépések, amelyek ezt a területet megerősítik – ígérte Fülöp Attila.
Sindel István, a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke az eseményen arról beszélt: mintegy tízezer megváltozott munkaképességű ember rehabilitációs foglalkoztatásáról tárgyaltak, és a támogatás emelése biztosítja, hogy 2023-ban is folytatni tudják a foglalkoztatásukat.