Gazdaság

Romlott a német exportőrök számára a külkereskedelmi cserearány

A német exportőrökre 2022-ben 115 milliárd eurós pluszteher hárult

A német exportőrökre súlyos anyagi terhet rótt tavaly a beszerzési költségeik emelkedése, a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége, a DIHK kimutatása szerint romlott a külkereskedelmi cserearány.

Romlott a német exportőrök számára a külkereskedelmi cserearány
Képünk illusztráció
Fotó: MH

„A német exportőrökre a beszerzési költségek emelkedéséből adódóan 2022-ben 115 milliárd eurós pluszteher hárult” – mondta Volker Treier, a DIHK (Deutsche Industrie- und Handelskammer) külkereskedelmi vezetője hétfőn a Reuters hírügynökségnek.

A szövetségi statisztikai hivatal, Destatis hivatalos adatai szerint az import tavaly 26,3 százalékkal drágult, míg az exportérték csak 14,6 százalékkal nőtt.

„Ez azt jelentette, hogy a német vállalatok az elsősorban importált költségek emelkedésének – az energia, a nyersanyagok és a köztes termékek magasabb árai miatt – csak egy kis részét tudták áthárítani nemzetközi ügyfeleikre” – mondta Treier, jelezve ezzel az export és import közötti reálárakban mért arány, azaz a „terms of trade”, a külkereskedelmi cserearány romlását.

Idén a DIHK arra számít, hogy a költségnövekedés kevésbé lesz intenzív a már eleve magas bázis, az ellátási szűk keresztmetszetek enyhülése és az energiaárak közelmúltbéli csökkenése miatt. Hangsúlyozta azonban, hogy a nemzetközi piacon exportérdekelt német cégek egyelőre nem tudnak megszabadulni a terheiktől, továbbra is költségnyomásnak lesznek kitéve.

Ennek következtében visszafogják majd beruházási és külkereskedelmi aktivitásukat.

Külkereskedelmi viszonylatban a német gazdaság versenyképessége is nyomás alá került a kamarai képviselet szerint.

„Nemzetközi összehasonlításban a németországi vállalatok számára az energiaárak továbbra is olyan szinten vannak, amelyek egyes esetekben jelentősen magasabbak, mint a versenytárs piacokon, például az Egyesült Államokban” – fogalmazott Treier. Megjegyezte, hogy a 2022-ben érezhetően lehűlt világgazdasági aktivitás valószínűleg csak „hosszabb idő alatt” nyeri vissza eredeti lendületét.

Összességében a német exportőrök meglehetősen visszafogottan ítélik meg a kilátásaikat.

Kapcsolódó írásaink