Gazdaság
Lengyelország hosszú távú szerződést kötött amerikai cseppfolyósított gáz szállítására
Tavaly áprilisban az ország levált az orosz gázról

A 2027 elejétől megvalósítandó, évi egymillió tonna (1,2 milliárd köbméter) LNG szállításáról szóló megállapodás a földgáz növekedő felhasználását fedezi Lengyelországban és a térségben – jelentette ki sajtókonferenciáján Obajtek. Ez fontos nap az összes térségbeli ország gazdasága számára – hangsúlyozta.
A PKN Orlen közleménye szerint a szerződés évi nyolcmillió tonnára növeli a vállalat által az amerikai LNG behozatalára kötött szerződések volumenét.
A szállítmányok döntő részét – 6,5 millió tonnát – úgynevezett FOB (Free on Board) megállapodások keretében valósítanak meg, vagyis a Nemzetközi Kereskedelmi Feltételek (INCOTERMS) értelmében a szállító a hajóra rakodásig állja a költségeket, és intézi az ügyeket. Mint felidézték, a PKN Orlen ezért saját, nyolc tartályhajóból álló flottát hoz létre. Az első két hajót hosszú távú bérleti szerződés alapján tavaly decemberben vették át egy dél-koreai gyártótól.
Obajtek a sajtóértekezleten közöte: a lengyelországi gáztározók feltöltöttsége százszázalékos, 3,2 milliárd köbméter földgázt tárolnak ott. A hazai gázkitermelés évi 3,7 milliárd köbmétert tesz ki.
A norvég gázt Lengyelországba szállító, évi tízmilliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe gázvezetéknek a PKN Orlen által lekötött volumene pedig 6,5 milliárd köbméter – sorolta Obajtek. A norvég talapzaton maga az Orlen-csoport körülbelül hárommilliárd köbméter gázt termel ki, ezt a mennyiséget tervek szerint a következő években négymilliárd köbméterre növelik.
Maciej Malecki lengyel kincstárügyiminiszter-helyettes a sajtókonferencián bejelentette: a balti-tengeri Swinoujsciében működő gázkikötő kapacitása egy éven belül kétmilliárd köbméterrel, évi 8,3 milliárd köbméterre bővül.
A lengyelországi gázfogyasztás 2021-ben húszmilliárd köbméter volt. Tavaly áprilisban az ország levált az orosz gázról.
A gázszükségleteket Varsó katari LNG behozatalával is fedezi, a swinoujsiciei kikötőbe emellett Afrikából és Dél-Amerikából is érkezett LNG.