Gazdaság
A fejlett országoknak reagálniuk kell a fejlődő országok haragjára

Kerry hangsúlyozta, habár ezek a fejlődő országok alig járulnak hozzá a klímaváltozáshoz, mégis a globális folyamat megállítása érdekében hozott intézkedések egyik legnagyobb vesztesei épp ők. Példaként a politikus felhozta: a leginkább érintett 20 ország közül 17 Arikában található, míg a kontinens maga csupán a globális kibocsátás mindössze 0,55 százalékáért felelős.
A helyzet komolyságát jelzi, hogy még a november végén Egyiptomban megtartott ENSZ klímaügyi csúcson is előkerült a kérdés. Akkor az Egyesült Államok, az Európai Unió, valamint az Egyesült Királyság vállalták, hogy új pénzügyi alapot hoznak létre azon fejlődő országok számára, akiket a legjobban érint a klímaváltozás, illetve a megállítására irányzott intézkedések. Konkrét összegről és finanszírozásról ekkor még azonban nem esett szó.
John Kerry mindazonáltal elmondta, az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett ezen országok megsegítésében, azonban a finanszírozás pontos menete még ezen év tárgyalásainak lesz a része. Ennek persze előfeltétele, hogy a Joe Biden vezette kormány át tudja verni saját klímacsomagját az amerikai törvényhozáson.
A politikus mindazonáltal kiemelte, a károsult országok megsegítésén túl természetesen a legnagyobb feladat a 1,5 fokos klímacél elérése, ami viszont Kerry szerint nem fog menni Kína segítsége nélkül. Ennek kapcsán Kerry úgy fogalmazott: Kína a legnagyobb kibocsátó, így mindenképpen találnunk kell egy módot a kooperációra.