Gazdaság
Pozitívan alakulnak az év utolsó hónapjának foglalási adatai
Ágazati egyeztető fórumot indított az MTÜ

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által létrehozott, rendszeresen ismétlődő szakmai egyeztető fórum ma megtartott első rendezvényén Horváth Péter, az MTÜ vezérigazgatója elmondta:
„Különösen fontos a partnerekkel való szoros szakmai kapcsolat, hiszen a célok közösek, az elmúlt időszak pedig bebizonyította, akkor lehetünk igazán hatékonyak és sikeresek, ha folyamatosan hasznos információkkal tudjuk támogatni egymás munkáját. A fórumsorozat célja, hogy rendszeres szakmai párbeszéd mellett egyfajta tudásmegosztással is hozzájárulhassunk a belföldi és nemzetközi vendégforgalom élénkítéséhez.”
Ennek érdekében az MTÜ havi rendszerességgel megjelenő, a szakmai szervezeteknek szóló hírlevelet is elindított decemberben.
Bődi Ivett, az MTÜ turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese az ágazat idei évi eredményeit ismertetve kiemelte, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján továbbra is töretlen a bizalom Magyarország iránt. 2022 első tizenegy hónapjában 35 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami 31 százalékkal múlja felül a tavalyi év azonos időszakra vonatkozó értékét.
Hozzátette, pozitívan alakulnak az év utolsó hónapjának foglalási, előfoglalási adatai is: decemberben további kétmillió vendégéjszaka várható.
Az egyeztetés hangsúlyos témakörét adta a 2023. július 1-jén elinduló NTAK adatszolgáltatás a vendéglátóhelyeknek és attrakcióknak. Az ágazat különböző területeit képviselő szervezetek képviselői egyetértettek abban, hogy a teljes körű online adatszolgáltatás elengedhetetlen feltétele annak, hogy a turizmus a magyar gazdaság erős húzóágazata legyen.
A résztvevők visszaigazolták, hogy az NTAK-nak köszönhetően rendelkezésre álló adatok meghatározó versenyelőnyt biztosítanak mind a szolgáltatóknak mind a teljes iparágnak.
A fórumon ismertették az MTÜ által készített ágazati stratégia kiegészítését is, melyet a napokban negyven hazai turisztikai szervezet kapott meg társadalmi véleményezésre. Bődi Ivett rámutatott, 2017-ben dolgozta ki a magyar turizmus első ágazati stratégiáját az NTS2030-at az MTÜ, majd a koronavírus-járvány hatásaira reagálva vizsgálták felül 2021-ben a Turizmus 2.0-ban. A világban jelenleg is zajló folyamatok pedig újra szükségessé tették ezt.
Hangsúlyozta: „Felelős ágazatirányítóként feladatunk, hogy a külső körülmények ilyen mértékű változása esetén stratégiai szintű reagálást fogalmazzunk meg. Ennek köszönhetően lesz képes hazánk turizmusa rugalmasan alkalmazkodni a változó kihívásokhoz. Meggyőződésünk, hogy a korábban rögzített, 2030-ig elérni kívánt stratégiai célok helytállóak, ugyanakkor egyes irányvonalak esetében javasolt a hangsúlyok átértékelése, különös tekintettel a környezeti, gazdasági, társadalmi fenntarthatóságra.”
Annak érdekében pedig, hogy az ágazati szereplők mind pontosabban tervezhessenek már 2023-ra, az MTÜ ismertette a jövő évi marketing- és értékesítési terveket.
Amint az elhangzott, az őszi hazai és nemzetközi kampány eredményeként mintegy 25 ezerrel több nemzetközi turista érkezett hazánkba.
Különösen látványos volt az emelkedés az Egyesült Államokból (+23 százalék), Spanyolországból (+20 százalék), és az Egyesült Királyságból (+13 százalék) érkezők esetében. A belföldi foglalások száma pedig hatezerrel nőtt a kampány hatására az NTAK adatai alapján.
A téli, „Kikapcsol, gyógyít, feltölt” szlogennel, bel- és külföldön egyaránt most futó forgalomélénkítő kampányával pedig az energiaválság miatt nehéz helyzetbe került hazai fürdőket támogatja az MTÜ – áll a közleményben.