Gazdaság

Áder János a marketingeszközök kibővítésére biztatta a magyar borászokat

A marketingeszközök kibővítésére biztatta a résztvevőket Áder János a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 25 éves fennállása alkalmából tartott ünnepségen szerdán Budapesten.

Áder János a marketingeszközök kibővítésére biztatta a magyar borászokat
Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédet mond a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 25 éves fennállása alkalmából tartott ünnepségen Budapesten
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint akár a Magyarországon tartott sportesemények – köztük a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság – szüneteit is fel lehetne használni a magyar borok bemutatására, reklámozására.

A bormarketing lehetséges eszközeként említette a konferenciaturizmust és az ahhoz kapcsolódó vendéglátást is, amely alkalmas arra, hogy a konferenciaturizmus résztvevői egyszerre tudjanak megismerkedni a magyar gasztronómiával és a hozzá kapcsolódó magyar borokkal.

Hozzáfűzte, ehhez az is szükséges, hogy a hazai vendéglátóhelyeken tudjanak az ételekhez társítható magyar borokat ajánlani, így szükség van a területen dolgozók képzésére is.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy exportálni leginkább az exkluzív borokat kellene, míg a többi magyar borra a külföldi fogyasztókat kellene Magyarországra „hozni”, ami mellé egyéb szolgáltatásokat is kellene párosítani.

Ezeken felül tájegységi génbankok létrehozását is javasolta az egyes szőlőfajták vizsgálatára.

Áder János előadásában kitért a klímaváltozás és a szőlészet kapcsolatára is. Jelezte, hogy a klímaváltozást egyesek kis mértékben, míg mások elsősorban az emberi tényezők hatásával magyarázzák.

A volt köztársasági elnök rámutatott, hogy a világban olyan klimatikus változások zajlanak, amelyek mindenkit – köztük a borászokat is – érintik. Ezért a legfontosabb feladatnak az alkalmazkodást nevezte.

Áder János úgy vélte, már nem a megelőzésen van a hangsúly, mert a párizsi megállapodásban kitűzött cél, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését 1,5-2 Celsius-fok alatt kell tartani, csupán kívánatos, de nem a realitás. Kijelentését azzal indokolta, hogy jelenleg a szén-dioxid-kibocsátás magasabb, mint a párizsi megállapodás aláírásakor volt.

Kapcsolódó írásaink